Politika

Orvosi kamara: amint a kiesett bevételeket kell pótolni, újra nem tekintik egyenlőnek az egészségügyi dolgozókat

168ora.hu

Keserű hangvételű posztban tiltakozik a Magyar Orvosi Kamara (MOK) amiatt, hogy a gyógyszerészek is kiestek a kormány jutalmazotti köréből. Egyszeri bruttó 500 ezer forintot kapnak az egészségügyi dolgozók a járvány alatti munkájuk elismeréseként és bár Kásler Miklós elsorolta, ki mindenki kapja meg, és a korábbi javaslatban a patikusok is szerepeltek, valamiért a végső listából őket kihúzták.






 

A MOK leszögezi: a közfinanszírozott egészségügy, a magánegészségügy, a szociális szféra dolgozói, a gyógyszerészek és diplomás tagjaink

mind részt vettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

 

„Mindenki a saját területén állt helyt. A korlátozások ideje alatt egyenlőek voltunk, mindenkire ugyanaz vonatkozott. Most, amikor a kiesett bevételek pótlásáról van szó, ismét nem tekintik egyenlőnek az egészségügyi dolgozókat” – írják.

 

A Magyar Orvosi Kamara álláspontja, hogy csak egy olyan egészségügy lehet hatékony, ahol a rendszer középpontjában a beteg áll, körülötte pedig egységben a segítő szakemberek. Ezért minden megosztó intézkedés káros lehet a betegek számára, húzzák alá.






 

Arra továbbra sincs válasz, tervezi-e a kormány a gyógyszerészek jutalmazását, netán egy későbbi időpontban. A 160 ezer embert érintő összeg 80 milliárd lenne, amihez 5500 ember, bő 2,5 milliárd kellene még.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top