Politika

A frontvonalban harcoltak, mégsem jár a pluszpénz az idősotthonokban dolgozóknak

nyugatifeny.hu

Hiába kérték Kásler Miklóstól, hogy ismerjék el munkájukat.






Nem férnek bele a szociális szférában dolgozók, így az idősotthonok munkatársai és a házi segítségnyújtásban dolgozók sem abba a körbe, amelyik bruttó 500 ezer forintos egyszeri jutattásban részesül a koronavírus-járványban nyújtott teljesítményéért. Erről Migács Tibor, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszélt az Indexnek.

 

Pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Kásler Miklós azt mondta: július 1-jével kapják meg a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók. Pontosan úgy fogalmazott az MTI beszámolója szerint:

az egyszeri juttatást valamennyi közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvos, ápoló, asszisztens megkapja.

 

Hozzátette azt is: ez az egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint.

 

Szombaton megírtuk: mégsem kapják meg a beígért 500 ezres juttatást a gyógyszerészek. Az utolsó pillanatban lehúzták őket a listáról.






 

A Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke az Indexnek most azt mondta: március 24-én írtak először Kásler Miklósnak a szociális dolgozók munkájának elismerése ügyében,

de nem kaptak választ.

 

Majd áprilisban tizenkilenc szakmai szervezet írt levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek többek között azért, hogy vezessenek be veszélyességi pótlékot a szociális dolgozóknak és a szociális munka is kapjon méltó elismerést a kormányzati kommunikációban.

 

Erre sem kaptak választ.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top