Politika

Négyszázezernél több munkanélküli van Magyarországon, Pesten nyolcszor annyi, mint egy évvel korábban

168ora.hu

Portfolio.hu szúrta ki a KSH adataiból, hogy áprilisban, Magyarországon 425 ezer ember tekintette magát munkanélkülinek, ami 140 ezres növekedés a koronavírus-válság előtti időszakhoz képest.





Egy részük a következő időszakban újra munkába tud majd állni, mert a korlátozó intézkedések miatt nem tudtak dolgozni. A lap szerint ezzel együtt is biztosra vetetjük, hogy a munkanélküliek száma a koronavírus válság végéig meghaladja majd a korábbi szintet.

Fotó: neak.gov.hu

Az adatokból az látszik, hogy leginkább a Pest régióban dolgozók voltak kénytelenek távol maradni munkájuktól (14,8%), csaknem 8-szor annyian, mint egy évvel korábban.

 

Észak-Alföld munkavállalóit érintették legkevesbé (8,9%) ilyen tekintetben a korlátozások.






 

2020 márciusában és áprilisában mintegy 140 ezer ember munkája szűnt meg, túlnyomó többségük a koronavírus-járvánnyal összefüggő okból veszítette el állását: Észak-Alföldön, Budapesten, illetve Nyugat-Dunántúlon kerültek ki legtöbben a foglalkoztatásból. Ők zömmel a turizmus és a vendéglátás területén dolgoztak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top