Politika

Döntött a kormány: nem nyithat hajléktalanszállót Karácsony Gergely a belváros közepén

civilhetes.net

Nem nyithat Karácsony Gergely főpolgármester hajléktalanszállót a Városháza műemléknek nyilvánított épületében – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala kedden az MTI-vel, miután elutasította a fővárosi önkormányzat örökségvédelmi engedély iránti kérelmét.





A közleményben azt írták: a főpolgármester a Városház utca 9-11. – Gerlóczy utca 2-6. szám alatti központi Városháza épületében tervezte megnyitni a hajléktalanszállót, az érintett ingatlan azonban műemlék, továbbá műemléki jelentőségű területen és a turisták által is nagy számban látogatott világörökségi védőövezetben fekszik, illetve kiemelten védett régészeti lelőhelyeknek is része.

Mindezeken túl Belváros-Lipótváros kerületi építési szabályzata szerint a Városháza vegyes városközponti terület építési övezetben található, ahol szállás funkció nem helyezhető el, így hajléktalanszálló sem létesíthető, és erre a meglévő épület, illetve épületrész rendeltetése sem módosítható

– tették hozzá.

Mindemellett a kormányhivatal álláspontja, hogy az elmúlt években sikeresen felépített és rekordokat döntő magyar turizmus szempontjából sem szerencsés a főpolgármester ötlete

– áll a közleményben.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top