Politika

Egy nap alatt lezárult az MSZP belső vizsgálata

Tóth Bertalan az MSZP elnöke - Forrás: MTI

A videóért nyilvánosan nincs felelős, a pártelnök nem kér bocsánatot.





Tóth Bertalan az ATV esti műsorában azt mondta, azért készült ez a videó, mert minden magyar embernek joga van a megfelelő egészségügyi ellátáshoz. Ez az elmúlt 10 évben nem így volt.

 

Járványügyben több rossz döntése volt a kormánynak: tesztelés nélkül küldtek haza kórházakból betegeket az idősotthonokba, és kiürítette a kórházi ágyakat. Ezért nem vállalja a felelősséget és mindent elkövet, hogy leplezze hibákat. Az MSZP ugyanakkor rá akar mutatni, hogy ezek mögött valós történetek.

 

videóról szólva ez mondta, felvételen szereplő nő már több médiumnak nyilatkozott és tudott mutatni egy olyan hölgyet, akinek autentikus története van és elveszítette az édesanyját. Utóbbi valós, ugyanis ezt leellenőrizték.

 

A Fidesz-propaganda el akarja ezt jelentékteleníteni. A vágóképeken lévő mentőautók sérthetik a mentőszolgálatot, ezért elnézést kértek. Emiatt is vették le elsősorban a videót.

 

Tóth Bertalan szerint nem neki, hanem Kásler Miklósnak kellene elnézést kérnie.






 

Hangsúlyozta, a videóban mentősöket sértő kijelentések nem voltak. De mivel maga a reakció azt mutatta, hogy sértheti a mentősöket, ezért döntöttek az eltávolítása mellett.

 

Mivel többek között a Financial Times-nak is nyilatkozott Németh Athina, már csak ezért sem fért kétség a szavahihetőségét illetően.

 

Tóth Bertalan látta publikálás előtt a videót, de szerinte az a lényeg, mit tett a Fidesz az egészségügyben. A belső vizsgálat lezárult, Korózs Lajos hitelességéhez nem fér kétség. Ha Németh Athina becsapta a közéletet és a politikust, akkor súlyos kárt okozott a közéletnek és az MSZP-nek. A tanulság, hogy minden egyes információt le kell ellenőrizni – mondta az MSZP elnöke.

 

Arra a kérdésre nem válaszolt, lesz-e személyi konzekvenciája a pártban a videó miatt. Így azt sem tudhattuk meg, hogy ha igen, akkor az kit fog érinteni. (168ora.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top