Politika

Kegyetlenül kiverte a biztosítékot Müller Cecília: ennél botrányosabb tájékoztatót még nem tartott

Forrás: MTI

Hivatalosan is a végéhez közeledik a koronavírus-járvány első hulláma, így a már egy ideje unalomba fulladó koronainfók az utóbbi időben elkezdtek még inkább jelentéktelenedni. Aki valamiért mégis úgy döntött, hogy odakapcsol az Operatív Törzs napi bohóckodására, annak egészen groteszk látvány tárulhatott a szeme elé: Müller Cecília a maga falusi javasasszony stílusával továbbra is úgy adta elő a legújabb járványügyi híreket, mintha azok bárkit érdekeltek volna még rajta kívül, és mintha lenne





BÁRMI ÉRTELMÜK AZÓTA, HOGY MEGSZÜNTETTÉK AZ ÉLŐ KÉRDEZÉS LEHETŐSÉGÉT.

 

Talán emiatt is ért minket arculcsapásként, amikor ma hosszú idő után először újra a koronainfóra kapcsoltunk – mert azt hittük, most az egyszer talán értelme is lesz, miután Müller tegnap ígéretet tett rá, hogy döntést fog hozni az egészségügyi ellátás járvány előtti működésrendjének visszaállításáról -, hogy azt kellett tapasztalnunk, hogy érdemi bejelentés helyett a tiszti főorvos

INKÁBB ARRA HASZNÁLTA AZ IDEJÉT, HOGY A PORTÖRÖLGETÉSRŐL BESZÉLJEN.

 

Nem vicc, komolyan ezt tette, méghozzá a nyaralási szezon kapcsán. Müller egy totális szereptévesztésben valamiért úgy döntött, hogy a mai tájékoztatót életmódtanácsadásra fogja felhasználni. Ennek részeként beszélt arról, hogy szerinte mit kellene tennie annak, aki először látogatja meg hónapok után a nyaralóját. Kiemelte pl. a vízkőmentesítés fontosságát, és azt, hogy ahhoz, hogy megszabaduljunk a kórokozóktól, szerinte érdemes lenne átfolyatnunk a rendszert, és kicserélnünk a vizet a víztartályokból, hogy ne főzzünk az elsőre kieresztett vízből. A portörlés kapcsán pedig azt a tanácsot adta, hogy

“TÁRJUK KI AZ ABLAKOT, MIELŐTT ELKEZDÜNK TAKARÍTANI, DE NE CSINÁLJUNK HUZATOT, NEHOGY FELKEVERJÜK A PORT”.

 

Az hagyján, hogy egy országos tiszti főorvostól talán többet várna az ember, különösen egy egészségügyi válsághelyzet idején, mint hogy ostoba életvezetési tanácsokkal traktálja az embereket – akik nem mellesleg hónapok óta nem jutottak rendes egészségügyi ellátáshoz, és sokan akár maradandó egészségkárosodást kockáztatva várják, hogy a tiszti főorvosuk végre döntést hozzon az újraindításról -, de az már tényleg a cinizmusnak a netovábbja, hogy miközben magyarok százezrei munka nélkül maradtak, és felélték az összes megtakarításukat, ha egyáltalán volt nekik, aközben Müller arra használja az Operatív Törzs sajtótájékoztatóját, hogy olyan nyaralók újranyitásáról cseverésszen, amit ők valószínűleg az életben nem fognak tudni megengedni maguknak.






 

Kérdezzük mi:

MENNYIRE KELL ELSZAKADVA LENNIE A MAGYAR VALÓSÁGTÓL ANNAK, AKI EGY ILYEN SÚLYOS VÁLSÁGHELYZET UTÁN IS AZT HISZI, HOGY A MAGYAROK LEGÉGETŐBB PROBLÉMÁJA AZ, HOGY VAJON HOGYAN TAKARÍTSÁK KI A NEM LÉTEZŐ NYARALÓIKAT?

 

Milyen tiszti főorvos az, aki azt hiszi, hogy azzal teheti a legnagyobb szolgálatot a hónapok óta egészségügyi ellátás nélkül tengődő magyaroknak, hogy ostoba életvezetési tanácsokkal traktálja őket?

 

Mondott már pár dühítő dolgot Müller Cecília az elmúlt hónapokban, de ilyen álságos tudatlanság még sosem szaladt ki a száján. Az országos tiszti főorvos asszony talán megengedheti magának, hogy a nyaralójáról elmélkedjen (neki nyilván van ilyenje), de a legtöbbeknek nem hogy nincs, de vagy azon aggódnak, hogy egyáltalán ki fogják-e tudni fizetni a számláikat a jövő hónapban, vagy kénytelenek vakon abban reménykedni, hogy az egészségügyi ellátástól való több hónapos távolmaradásuk nem tett visszafordíthatatlan károsodást az egészségükben. Jó lenne, ha néha Müller asszonyság is venné a fáradtságot, és körülnézne az országában, hátha meglátja, hogy mi foglalkoztatja a honfitársait, ahelyett, hogy számukra elérhetetlen nyaralókkal sértegeti őket, vagy arról elmélkedik, hogy vajon melyik blúzát vegye fel holnap a senkit nem érdeklő sajtótájékoztatójára.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top