Politika

Kitart Karácsony a Városházán nyitandó hajléktalanszálló terve mellett, megtámadja a tiltást

Illusztráció: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

„Semmirekellő szívtelenségnek” nevezte szerdán Karácsony Gergely főpolgármester a kormányhivatal keddi döntését, miszerint nem nyitható hajléktalanszálló a Városházán, és megtámadja a határozatot. – írja az euronews.com.





Budapest Főváros Kormányhivatala kedden elutasította a fővárosi önkormányzat kérelmét, örökségvédelmi és idegenforgalmi érdekekre hivatkozva.

 

A kormányhivatal közleménye azt írja: a főpolgármester a Városház utca 9-11. – Gerlóczy utca 2-6. szám alatti központi Városháza épületében tervezte megnyitni a hajléktalanszállót, az érintett ingatlan azonban műemlék, továbbá műemléki jelentőségű területen és a turisták által is nagy számban látogatott világörökségi védőövezetben fekszik, illetve kiemelten védett régészeti lelőhelyeknek is része.

Mindemellett a kormányhivatal álláspontja, hogy az elmúlt években sikeresen felépített és rekordokat döntő magyar turizmus szempontjából sem szerencsés a főpolgármester ötlete

– áll a közleményben.

 

Karácsony Gergely főpolgármester szerda délelőtt így reagált a Facebookon a döntésre:

Micsoda semmirekellő szívtelenség ez. Még a járvány sem hív elő belőlük semmiféle együttérzést, szolidaritást, belátást? Semmit? Nem áll le a Fidesz a legkiszolgáltatottabb, leggyámoltalanabb emberek elleni hajszával.

 






A főpolgármester köszönetet mondott a szociális munkásoknak és a civileknek, hogy erőfeszítéseik segítségével sikerült megóvni a budapesti hajléktalanokat a fertőzéstől, de a veszély nem múlt el, hangsúlyozza Karácsony Gergely:

Készülnünk kell a járvány esetleges második szakaszára, és mindent el kell követni azok megvédéséért, akik magukat megvédeni nem tudják. Ehhez szükséges a hajléktalanszállók zsúfoltságát csökkenteni, olyan átmeneti szállást kialakítani, ahol az ellátásuk biztonsággal megoldható.

Ilyen lehet a Városházának az a helyisége, amely később a Budapest Galériának ad majd otthont. A kormányhivatal mondvacsinált indokokkal meg akarja ezt akadályozni.

 

A főpolgármester szerdán kijelentette, hogy a határozatot a Városháza megtámadja, a szállót kialakítják, a hajléktalanokat pedig megóvják nem csak a járványtól, de a „szívtelenség és az érzéketlenség politikájának” képviselőitől is.

forráseuronews.com




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top