Politika

Aljas tervre derült fény: így akarja Orbán visszaszerezni választás nélkül az önkormányzatokat

Pestibulvar.hu

Szinte mindennap hallunk egy-egy önkormányzati vezetőt megszólalni, akik arra figyelmeztetnek, hogy lassan a kormányzati elvonások miatt működésképtelenek lesznek az önkormányzatok. Eddig bosszankodtunk, és szimpla kis bosszúnak gondoltuk ezt Orbán részéről, de ennél jóval többről lehet szó!





ORBÁN ÍGY MEGSZEREZHETI AZ ELLENZÉK VÁROSOK FELETTI IRÁNYÍTÁST!

 

Ugyanis, ha egy település önkormányzata nem képes kifizetni a 90 napon túli tartozásait, akkor csődöt jelent, adósságrendezési eljárást köteles kérni maga ellen a bíróságon, ahol pénzügyi gondnokot neveznek ki hozzá.

 

A gondok pedig megkerülhetetlen lesz a település életében, meg kell őt hívni a képviselőtestületi ülésekre, az ő szava dönt szavazategyenlőség esetén a válságköltségvetés elfogadásakor, nem tárgyalhat olyan javaslatot a képviselőtestület az előzetes írásbeli véleménye nélkül, amely a kiadásokat vagy bevételeket érinti. Ezzel a véleményezési joggal,

GYAKORLATILAG MEG IS BÉNÍTHATJA A MŰKÖDÉST!

 

A 90 napos határidő pedig nem túl sok, több önkormányzat akár az év végére fizetésképtelenné válhat, jellemzően azok a városok vannak veszélyben, ahol eddig is nagyobb összeget jelentett a most elvont gépjármű súlyadó bevétel (40 százalék maradt eddig a településnél), ahol az ingyenes parkolás szintén érezhető bevételkiesést jelent (ez a fővárost sújtja leginkább), illetve az iparűzési adó befizetésének jövő évre való áttolása.






 

Az önkormányzatok pénzügyi kivéreztetésével, majd fizetésképtelenség esetén a gondnok kinevezésével, Orbán gyakorlatilag választás nélkül szerezheti vissza az önkormányzatok feletti irányítást, pusztán pénzügyi “zsarolással”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top