Politika

Orbánék magasról tesznek mindenkire – Milliárdos ünnepséget terveznek!

Pestibulvar.hu

A kormány a koronavírus-járvány kárainak enyhítésére együttműködést és közös teherviselést vár el az önkormányzatoktól. Ennek értelmében példátlan módon von el pénzügyi forrásokat a vidéki és fővárosi önkormányzatoktól, ami miatt csőd közeli állapotba kerültek.






 

Ha valóban csak a válság kezelésére költenének Orbánék, akkor ezzel nem is lenne semmi probléma, de mint az mfor.hu összesítéséből kiderült, ezekben a nehéz időkben is sokkal fontosabbnak látta a kormány, hogy például sportra költsenek.

 

A lap megnézte, hogy március 20. és június 2. között, mennyit költöttek Orbánék sportra, tehát mennyire is fontos a járvány elleni védekezésre hivatkozva, bevételi forrást elvonni az önkormányzatoktól.

KIDERÜLT, HOGY SEMENNYIRE!
A KORMÁNY UGYANIS, A VIZSGÁLT IDŐSZAKBAN, 51,5 MILLIÁRD FORINTOT CSOPORTOSÍTOTT ÁT VALAMILYEN SPORTTAL ÖSSZEFÜGGŐ CÉLRA.

 

Tehát napi 695 millió forintot!

 

Most pedig tovább szórják a pénzt, mivel már járvány lecsengése előtt bejelentették, hogy egy nagyszabású augusztus 20-i ünnepség fogja újraindítani az országot.

EZT ORBÁNÉK ANNYIRA KOMOLYAN VESZIK, HOGY 6,5 MILLIÁRD FORINTOT FOGNAK KÖLTENI CSAK A RENDEZVÉNYEKRE, ÉS EBBEN MÉG NINCS BENNE A TŰZIJÁTÉK ÁRA!

 

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH), valamint a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség Zrt. által kötött szerződésben szúrta ki a 24.hu, hogy a megbízás értékének 70 százalékát, vagyis nettó 4,6 milliárd forintot az NKH-nak kötelező kimerítenie, a maradék 30 százalék pedig opcionális.






 

A tűzijátékra a kiírt közbeszerzési eljárás pedig még csak ajánlattételi szakaszban van.

 

Eközben elindult már az MSZP és egy civil kezdeményezésű aláírásgyűjtés is, amiben arra kérik a kormányt, hogy a felesleges pénzszórás helyett, az eseményre szánt összeget, inkább a vírusjárvány károsultjainak megsegítésére fordítsák.

 

A járvány ideje alatt sportra elköltött milliárdok és a nagyszabású Szent István-napi rendezvény is azt a következtetést engedi meg levonni, hogy a kormány szándékosan vonja meg az önkormányzatoktól a pénzt, csak azért, hogy csődbe vigyék az ellenzéki vezetőségűeket.
Ha ez valóban így van, akkor ez a legaljasabb lépés, amit valaha tettek, mindezt pedig csak bosszúvágyból és hataloméhségből!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top