Politika

A Fidesz újra cserbenhagyta a magyar munkavállalókat

Tóth Bertalan és Komjáthi Imre - Forrás: MSZP

A Fidesz újra cserbenhagyta a magyar munkavállalókat és ismét a multinacionális cégek oldalára állt – jelentette ki az MSZP elnöke, frakcióvezetője keddi online sajtótájékoztatóján.





Tóth Bertalan elmondta, a kormánypártok “a felhatalmazási törvény árnyékában” elfogadtak egy olyan jogszabályt, amely 24 havi munkaidőkeretet biztosít a munkaadóknak.

 

Szerinte a Fidesz ezzel a rendelkezéssel lehetőséget ad a munkaadóknak arra, hogy kényük-kedvük szerint bánjanak a munkavállalókkal.

 

Hozzátette: a törvény ellen tiltakoztak a szakszervezetek és az ellenzéki pártok is. Az MSZP mindent megtesz azért, hogy a jogszabály ne éljen sokáig – hangoztatta.

 

Elmondta, az MSZP azt javasolja, hogy az ellenzék közös választási programjában szerepeljen a szakszervezeti jogok helyreállítása, a tisztességes bér biztosítása a munkavállalóknak.

Tóth Bertalan szerint a multinacionális cégek az elmúlt hetekben több száz milliárd forintnyi nyereséget vittek ki az országból és a munkavállalók ebből a nyereségből semmilyen részesedést nem kaptak.






 

Az ellenzék közös választási programjában szeretnék, ha az is szerepelne, hogy 2022 után a munkavállalók részesedjenek a nagy cégek nyereségéből – közölte.

 

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke azt mondta, Orbán Viktor kormánya olyan multinacionális cégekkel köt stratégiai megállapodást, amelyek semmibe veszik a magyar törvényeket.

Hozzátette: az MSZP az esélyteremtő és gondoskodó államban hisz, a szocialista párt a magyar dolgozók pártján áll. (atv.hu)

 




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top