Politika

Hat orvos távozott egyszerre a pilisvörösvári szakorvosi rendelőből

Forrás: pilisvorosvar.hu

Nem tudtak megállapodni az új igazgatóval az anyagiakról.





A szemészeten dolgozó összes orvos távozott a Pest megyei település szakrendelőjéből – írja az Átlátszó.

 

A három orvos mellett két kardiológus is a távozás mellett döntött, csakúgy, mint egy 23 éve pszichiátriai rendelést végző orvos. A lap információi szerint a szakrendelőben dolgozó 65 év feletti orvosok nem kaptak bért, amikor a rendelet alapján egy hónapig nem fogadhattak beteget.

 

Erről dr. Kóti Tamás igazgató azt mondta, mivel a szakrendelőben az orvosok vállalkozóként vannak jelen, ezért, amikor nem dolgoztak, nem kaptak járandóságot, ám azok, akik valamilyen módon (akár távmunkában) felvették a munkát, természetesen megkapták a fizetésüket. Dr. Kóti Tamás felajánlotta az összes orvosnak, hogy döntsék el hónap végén: teljesítmény alapján vagy az óradíjban fizesse ki nekik a díjazásukat, és azt vegyék figyelembe, amelyik a több. Kóti az Átlátszónak azt nyilatkozta, hogy többszöri egyeztetés után sem sikerült megállapodnia az érintett orvosokkal az anyagiakról.

 

Nem járultam hozzá olyan rendelési órák kifizetéséhez, melyet saját döntésük alapján nem tartottak meg a járványügyi helyzetre hivatkozva” – mondta az igazgató.

 

Az igazgató azt is kiemelte, hogy a rendelések nem szűnnek meg, szemész és pszichiáter már munkába állt, és a kardiológiai rendelés megoldására is törekszenek. (24.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top