Politika

Szerda éjfélkor véget érhet a rendkívüli jogrend, de a járványügyi készültség marad

Fotó: Kovács Tamás / MTI

A kormány üdvözli az Országgyűlés döntését, amellyel felkérte a kormányt a rendkívüli jogrend megszüntetésére, azt kérik, mielőbb hirdessék ki a törvényt, hogy a kormány is hamar dönthessen, és így szerda éjfélkor véget érhessen a rendkívüli jogrend – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter keddi sajtótájékoztatóján, az Országházban.





A tárcavezető kiemelte, mindenkit köszönet illet, aki részt vett a járvány elleni védekezésben, létrejött a nemzeti egység, még ha ebben a baloldal nem is vett részt.

– A politikai életben nem sikerült egységet létrehozni – fogalmazott.

 

Arról is beszélt, hogy a kormány továbbra is tájékoztatja a járványügyi helyzetről a parlamentet.

– A járványügyi készültség nem hasonlítható a korábbi veszélyhelyzethez, döntően szakmai intézkedésekről van szó – mutatott rá.

 






Hozzátette, a kormány még nem döntött a vásárlási szabályok módosításáról.

 

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy Magyarország sikeresen védekezett, nem lett tömeges a járvány. Ennek három oka van: a kiválóan felkészült szakemberek tudása, az emberek fegyelmezettsége, amellyel betartották az operatív törzs kéréseit, továbbá az, hogy a kormány időben hozta meg a szükséges döntéseket, gyorsan cselekedett.

 

A parlament kedden fogadta el 192 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül azt a törvényt, amelynek értelmében az Országgyűlés felkéri a kormányt a március 11-én elrendelt veszélyhelyzet feloldására.

 

A kabinet korábban azt közölte, hogy amennyiben Kövér László házelnök és Áder János köztársasági elnök aláírja a jogszabályt, akkor pénteki ülésén dönt a veszélyhelyzet feloldásáról. 135 igen, 54 nem és 3 tartózkodó szavazat mellett elfogadták az átmeneti rendelkezéseket tartalmazó törvényt is.

 

Az átmeneti rendelkezések értelmében a kormány saját hatáskörben ezen túl is elrendelhet úgynevezett egészségügyi válsághelyzetet, ami azt jelenti, hogy korlátozhatja az állampolgárok mozgásszabadságát, bezárathat rendezvényeket, és így tovább. Az átmeneti rendelkezések tartalmazzák például a hitelmoratórium fenntartását év végéig, vagy a vállalkozások adókönnyítéseit.

 

Az ellenzék nem támogatja a kormányzati előterjesztést, mivel abban szerinte elfogadhatatlan kitételek is szerepelnek (többek között a szakszervezetek szerint a munkavállalók jogainak további szűkítése történik, vagy a kormány felhatalmazást kap például, hogy az egészségügyi válsághelyzetben fegyverhasználati joggal vesse be a hadsereget).

 

A Helsinki Bizottság, az Amnesty International és a Társaság a Szabadságjogokért korábban szemfényvesztésnek nevezték a felhatalmazási törvény visszavonására vonatkozó kormányzati ígéretet.

 






– Ha a törvényjavaslatokat ebben a formában elfogadják, az a kormány újabb határozatlan ideig tartó rendeleti kormányzását teszi lehetővé, és ezúttal már a minimális alkotmányos garanciák sem érvényesülhetnek – írták.

 

Hétfőn egyébként megalakult az operatív törzsön belül a járványügyi bevetési egység, amelynek vezetője az országos helyettes tisztifőorvos. A különféle adminisztratív szolgálati eljárások mellett az egység, ha szociális vagy egészségügyi intézmény érintett, látogatási tilalmat rendelhet el. Ugyanakkor a pontosan kijelölt területen dönthet akár a kijárási korlátozásról, védőfelszerelések kiosztásáról, terület lezárásáról, egyben a honvédség közreműködését is kérheti a fertőtlenítések végrehajtásában. (nepszava.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top