Politika

Döbbenet! Ki akarják tüntetni a tanárt alázó igazgatót!

Balázs József lemondott tankerületi vezető - Forrás: Makohirado.hu

Sehogy sem tudja megemészteni a Fidesz, hogy a vasalódeszkával úszást oktató makói tanár ügyében a pedagógusok és a szülők győztek. Mint ahogy arról mi is írtunk, a kreatív pedagógust a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ igazgatója, Balázs József nem csak eltiltotta a tanítástól, hanem naponta meg is alázta, és ezt a döntését még Újra akkor sem vizsgálta felül, amikor a Klebelsberg Központ erre kérte.  Az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos ombudsman is vizsgálatot indított, mert úgy ítélte meg, hogy a tankerületi igazgató eljárása emberi méltóságában sértette Vezsenyi László testnevelő tanárt. Ezt követően a tankerület igazgatója június 15-i hatállyal lemondott.






 

Most azonban

EGY FIDESZES PORTÁLON AZ JELENT MEG, HOGY A TANÁRT ALÁZÓ BALÁZS JÓZSEFET „NEM BÜNTETNI, HANEM KITÜNTETNI KELLENE!”

 

A petícióra való felhívást olvasói levélként közölték, és olyan megállapítások szerepelnek benne, miszerint Balázs József remek pedagógus, a testnevelő tanár viszont „munkaidőben alkoholt fogyasztott és balesetveszélyesen oktatott”, és mindezt „gyenge humorral akarta megfűszerezni.” A fideszes portálon megjelent írás azt is sérelmezi,, hogy miközben a tanár bemutatta vasalódeszkás gyakorlatát, a közeli asztalon két doboz sör állt.

A felhívást közlő Promenad.hu egyébként nyíltan fideszes médium, jóban van Lázár Jánossal, a tulajdonosa maga is fideszes politikus volt, a főszerkesztő pedig egy Fidesz-közeli portáltól érkezett.






 

Időközben azonban kiderült, hogy

MÉG AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA IS A TANÁR MELLETT FOGLALT ÁLLÁST.

 

A felhívást közlő fideszes portál ezt követően egy olyan frissítéssel egészítette ki a felhívást, mely szerint az olvasói levél nem a Promenad.hu álláspontját tükrözi és az ügyet a maguk részéről lezártnak tekintik.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top