Politika

Szijjártó Péter megsértődött azon, ahogy az RTL híradójában beszéltek a bőrszékéről

Illusztráció: Szijjártó Péter/Facebook

A bútorfelújítás miatt jött fel a téma. – írja a propeller.hu.





Szijjártó Péter hivatalos közösségi oldalán reagált az RTL Klub riportjára, amely arról számolt be, hogy 20 milliárd forintból vesz új irodabútorokat a kormány, miközben a pénzt a Demokratikus Koalíció inkább a munkahelyek megmentésére költené.

 

A külügyminiszter nehezményezte, hogy a riport elején éppen ő szerepelt, ahogy bőrszékéből felhívja kínai kollégáját, miközben az új irodabútorok közintézményekbe, így a minisztériumok mellett vidéki kormányhivatalokba, szociális intézményekbe is kerülnek.

 

Bár a csatorna jelezte, a kormánytagok dolgozószobáit csak a hasonló, saját stábjuk által készített videókból ismerheti meg a nagyközönség, Szijjártó Péter kifogásolta, hogy bőrszékét mint titokzatos, exkluzív kivitelű bútordarabot mutatták be. (A riportban ilyen minősítés egyébként nem hangzik el, csak annyit mond a riporter, hogy „egy bőrszékbe huppan bele Szijjártó Péter”.)

 

A miniszter mindenesetre jelezte, az ő székét nem érinti a csere. Azt írta, a szék már legalább 1998 óta van a külügyminiszteri irodában, az elmúlt 22 év alatt 8 ciklust szolgált végig. Ő nem akarja lecserélni.

Korrekt volt ez a tájékoztatás, RTL Klub?

– tette fel a kérdést Szijjártó Péter.






 

forráspropeller.hu




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top