Politika

„Már többször meghaltam” – mondta az áramlopással vádolt, őrülten viselkedő magyar énekes

Pestibulvar.hu

Döbbenetes módon viselkedett Kozsó, aki ellen azért folyik bírósági eljárás, mert a vád szerint megbuheráltatta saját teázójának villanyóráját. Az énekest és vállalkozót a Zöld Teknős Teabarlang volt üzletvezetője jelentette fel, azt állítva, hogy a vendéglátóhelyen akkor is volt áram, amikor az összes biztosítékot lenyomták. A Blikk most arról ír, hogy az ELMŰ által felfogadott magánnyomozó a bíróságon azt mondta: mivel kiemelt közszereplőről van szó, őt rendőri múltja miatt küldték, hogy legyen ott a mérőórák leszerelésénél, ha valamilyen incidens lenne. Ilyen ugyan nem történt, de a magánnyomozó szerint többször is el kellett magyaráznia Kozsónak, miért vannak ott.





AZ ÉNEKES FELFOGTA MI TÖRTÉNIK, „DE ÚGY VISELKEDETT, MINT VALAMI SZELLEMI FOGYATÉKOS. RAPPELT NEKÜNK, MAJD ELMONDTA, HOGY Ő TÖBBSZÖR MEGHALT MÁR.”

 

A vádirat szerint Kozsó egy ismerősével állíttatta vissza a villanyóra számlálóját, majd hamis plombát szeretetett vissza rá. A mérőóra állását nem jelentette be, és azt sem tette lehetővé, hogy a szolgáltató elvégezze az éves leolvasást. A szolgáltató szerint

A TEAHÁZBAN 1,75 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKBEN LOPTÁK AZ ÁRAMOT, A KÁRT PEDIG A MAI NAPIG NEM TÉRÍTETTÉK MEG,

így a tartozás azóta egy követeléskezelő céghez került. Az ügyészség 1 év 4 hónap börtönt kért 3 év próbaidőre felfüggesztve, ha az énekes beismeri a tettét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Kozsó azonban nem élt az alku lehetőségével, és tagadta, hogy bűnös lenne.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top