Politika

Elegük lett az orvosoknak: nem akarják halálra hajtani magukat aprópénzért – sorra mondják fel szerződéseiket

nyugatifeny.hu

Egy kezdő orvos 900 forintos órabérért dolgozik.






A Magyar Orvosi Kamara (MOK) meg akarja szüntetni az önkizsákmányoló rendszert. Ezért arra kéri az orvosokat, hogy mondjanak nemet a kötelező munkaóráikon felüli, szabadidejük terhére végzett többletmunkára.

 

A MOK közleménye szerint a céljuk az, hogy a mostani, önkizsákmányolásra épülő rendszert egy betegbiztonságot garantáló, fenntartható, átlátható és hálapénzmentes egészségügy váltsa fel.

Ennek első lépése a bérek rendezése – lenne.

 

A kamara országos küldöttsége 2019 novemberében felhatalmazást adott a MOK elnökségének az önként vállalt többletmunka-szerződések felmondásának megszervezésére.

 

Mivel a kormány által benyújtott 2021-es költségvetés-tervezet nem tartalmazza az egészségügyi dolgozók pályán- és itthon tartásához szükséges bérek fedezetét, a Kamara most megkezdi az önként vállalt többletmunka-szerződés felmondásáról szóló nyilatkozatok gyűjtését és letétbe helyezését.

 

Az önként vállalt többletmunka az egészségügyre jellemző kuriózum: csak nevében önkéntes, valójában egy munkajogi kényszermegoldás annak érdekében, hogy az alulfinanszírozottság és az egyre kritikusabb orvoshiány ellenére is biztosítható legyen az ügyeleti ellátás.






 

Ezt a többletmunkát az orvosok önmagukat kizsigerelve, a pihenés, feltöltődés és a családdal töltött idő kárára végzik. Felmondásáért a magyar jog szerint nem érheti hátrányos megkülönböztetés az egészségügyi dolgozót” – áll a közleményben.

 

A Magyar Orvosi Kamara szerint ma Magyarországon egy kezdő orvos 900 Ft-os nettó alap órabért, egy szakorvos pedig 1700 Ft-os nettó alap órabért keres közalkalmazottként.

 

A kamara adatai szerint az orvosok körében általános a 60-70 órás munkahét. Az átlagos ügyeleti beosztással számolva egy orvos körülbelül 50-55 éves korára dolgozik annyit, mint a napi 8 órában dolgozók 65 éves korukra.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top