Politika

Átverte Orbán a rendőröket? Hiába várják a plusz pénzt!

Pestibulvar.hu

Mélyen hallgat a Belügyminisztérium a rendvédelmi dolgozóknak beígért cafetéria emelésről és a 14 éve változatlan illetményalapjuk 10 százalékos emeléséről – értesült a Népszava. Pedig a rendőrök és a többi rendvédelmi dolgozó rengeteg pluszmunkát végeztek a járvány idején, egyfajta jutalomként számítottak a SZÉP-kártya 200 ezer forintos keretének megemelésére, ami egy április 21-től érvényes törvénymódosítás szerint akár meg is duplázódhatna. Az emelésről azonban mostanra már senki sem beszél. Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke elmondta: a szakszervezethez „ömlöttek a telefonok” és





TERJEDNI KEZDETT A HÍR, HOGY NINCS IS PÉNZ A CAFETÉRIA MEGEMELÉSÉRE. RÁADÁSUL AZ ORBÁN-KORMÁNY NEM VÁLASZOL EGYETLEN SZAKSZERVEZETI LEVÉLRE SEM!

 

A Belügyi Érdekegyeztető Tanácsot (BÉT) sem hívják össze, pedig ezt is folyamatosan kérik az érdekvédők. A Népszava is hiába kérdezett, nem kapott választ sem a belügyi, sem a pénzügyi tárcától a cafetériára vonatkozóan.

 

Arra is hiába próbálnak választ kapni a szakszervezetek, miért nem teljesül a BM személyügyi helyettes államtitkárának ígérete, hogy a hivatásosok idén januártól élő 10 százalékos kiegészítő juttatását és a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak 5 százalékos illetményemelését a rendvédelmi illetményalap 10 százalékos emelésével fogják garantálni. A biztosíték helyett ugyanis a jövő évi költségvetési javaslat még mindig az eddigi 38 650 forintos alappal számol.

MÁS, A RENDVÉDELMISEK SZÁMÁRA ELŐNYTELEN VÁLTOZÁST VISZONT MÁRIS ELINTÉZETT A FIDESZ-KORMÁNY.

 






A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényt ugyanis épp a napokban változtatta meg a parlament. Eltörölték az azonnali kilépés lehetőségét a rendvédelemben, amivel nagyon sokan éltek. Ha ugyanis valaki visszavonta a kifogástalan életvitele ellenőrzéséhez való hozzájárulást, másnap már be sem kellett mennie dolgozni. A szigorítás lassítja a kilépést, de senki nem tudja, ennek lesz-e visszatartó hatása a folyamatosan hitegetett rendvédelmi dolgozók körében.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top