Politika

Odacsaptak Palkovicsnak, nem kapta meg amire várt

Pestibulvar.hu

A kormányzat folymatosan megtesz mindent annak érdekében, hogy gyengítse a hazai szakszervezeteket, miközben a nagyvállalatoknak mindent megad a másik oldalról. Klasszikus jobboldali társadalompolitika ez, erősíteni a tőkét a munkavállalókkal szemben.






 

Ennek a játszmának a része a 36 illetve a 24 havi munkaidőkeret alkalmazásának szabályozása, aminek lényegéről láthatóan fogalma sincs a kormánynak. A jelenleg is hatályos Munka törvénykönyve a 36 havi munkaidőkeret alkalmazását a szakszervezetekhez köti, a 24 havi alkalmazását pedig csupán egy megyei kormányhivatal fogja ezentúl jóváhagyni. Legalábbis ez derül ki a június 17.-i Magyar Közlönyben megjelent szövegből. Az előzetes várakozásokkal ellentétben,

NEM PALKOVICS LÁSZLÓ MINISZTER FOGJA EZT AZ ENGEDÉLYT KIADNI,

hanem a Békés Megyei Kormányhivatal. Az, hogy miért éppen a Békés Megyei Kormányhivatal lett ezzel a feladattal megbízva Palkovics helyett, nem derül ki az anyagból. Székely Tamás a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke a következő mondattal reagált a hírre:

“A KORMÁNY EZZEL TELJESEN HÜLYÉT CSINÁLT MAGÁBÓL!”

 

Székely azt is hozzátette, hogy az Európai Unió szabályai (nevezetesen a 2003/88/EK irányelv) szerint maximálisan csak 12 havi elszámolást lehet alkalmazni azokon a munkahelyeken, ahol munkaidőkeret van, és a szakszervezettel kötött megállapodással rendelkezik az adott cég. így maga a magyar szabályozás és a meghozott határozatok is törvénytelenek lesznek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top