Kiálltak a Budapest-adó ellen.
Több százan vettek részt vasárnap délelőtt a pesti alsórakparton azon a sétán, amelyet a főpolgármester hirdetett meg szimpatizánsainak, hogy így tiltakozzanak a fővárost sújtó kormányzati elvonások ellen.
“Bár szűkebb körű találkozóra készültünk, nagy tömeg lett belőle. Köszönöm mindenkinek a részvételt és a támogatást, hogy együtt kiálltunk a fővárosiakat megsarcoló kormányzati elvonások, azaz a Budapest-adó ellen. Valami elkezdődött…” – írta Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán.
A tüntetésre való felhívást csak azok kapták meg, akik korábban feliratkoztak a főpolgármester oldalán. Így nem szervezett tüntetésről volt szó, hanem egy politikai akcióról. Nem volt színpad és nem tartottak beszédeket sem, csak a főpolgármester szólt néhány szót az egybegyűltekhez.
Karácsony az utóbbi napokban többször beszélt arról: harminc év óta először fordul elő, hogy a főváros
nettó befizetőjévé válik az államkasszának.
Vagyis nem az állam finanszírozza Budapestet, hanem Budapest az államot.
A vasárnap a Facebookra feltöltött videójában a főpolgármester azt mondta, fontos, hogy a főváros „megmutassa, nem vagyunk az ország fejőstehene”, és felemeli a szavát a Budapest-adó ellen.
A résztvevők a Stop Budapest-adó feliratot festették fel az aszfaltra a rakparton, Karácsony elmondása szerint azért, hogy a budai Várból is lássák.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.