Politika

DK: Az Orbán-kormány gyengesége és hozzá nem értése miatt az ország belefullad a szemétbe

nyugatifeny.hu

A rezsicsökkentés hazugság volt.






A Demokratikus Koalíció követeli, hogy az évi 70-80 milliárd forintos bevételt jelentő termékdíjat a kormány azonnali hatállyal forgassa vissza a hulladékgazdálkodásba, és szüntessék meg a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t – mondta a párt szóvivője vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

 

Barkóczi Balázs hangsúlyozta: szeretnék elérni azt is, hogy csökkentsék a hulladékkezelő cégek adóterheit, állítsák vissza a lomtalanítások régi rendjét, a hulladékudvarokat pedig haladéktalanul nyissák meg a lakosság előtt.

Azt is követelik, hogy

pártkatonák helyett újra szakemberek legyenek

az önkormányzati társulások élén. A szóvivő szerint évek óta az egész országban gondot okoz az erdőkben, a külterületen, sőt most már a közterületen is lerakott kommunális hulladék, építési törmelék és szemét.

 

Az Orbán-kormány gyengesége és gyávasága, hozzá nem értése, és nemtörődömsége miatt lassan egy ország fullad bele a szemétbe” – mondta.

Barkóczi Balázs szerint a magyarok háromszorosan is fizetnek azért, hogy tiszta környezetben élhessenek.






 

Egyrészt a termékdíjjal, amit a kormány évek óta nem forgat vissza a hulladékgazdálkodásba, emellett fizetnek azoknak az önkormányzati társulásoknak, amelyek a magyarok adóforintjaiból tartják fenn magukat, valamint fizetnek a “kukacsekken”. De mindezért hiába is várnak el olyan alapvető szolgáltatásokat, mint a lomtalanítás, a zöldhulladék vagy az építési törmelék elszállítása.

 

Ezek sokszor hónapokig szünetelnek, sőt most a járványhelyzetben a szünet közben a telephelyek és a hulladékudvarok is zárva voltak a lakosság előtt – mondta.

 

Barkóczi Balázs arról is beszélt: a kormány plusz ötvenmilliárd forintot fizet azért, hogy ne álljon le a szemétszállítás, mert “a rezsicsökkentés hazugsága ezen a területen is katasztrófához vezetett”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top