Politika

Karácsony Gergely: Budapest készen áll – a fővárosnak meg kell védenie magát az Orbán-kormány lehúzásaival szemben

nyugatifeny.hu

Budapestet próbálja szorongatni a kormány.






“Amolyan villámcsődületre készültünk, nagyobb tömeg lett belőle – köszönöm mindenkinek a részvételt, a támogatást” – írta közösségi oldalán Budapest főpolgármestere.

 

Karácsony Gergely azért háborodott fel, mert az Orbán-kormány rendelkezései nyomán Budapest nettó befizetőjévé válik az államnak, miközben rengeteg elvonás sújtja a várost.

Arról szól ez, amiről október előtt is sokat beszéltünk: Budapestnek meg kell védenie az önbecsülését,

Budapestnek a sarkára kell állnia.

 

A kormány Budapest-adót akar kivetni a városra.

 

Minden budapestire 20 ezer forintot.

A kormány minden évben elvenne a várostól annyi pénzt, amiből minden évben fel lehetne újítani a Lánchidat.






 

Ez ellen fellépni elvi kérdés. Mert a tét a gazdasági válság kezelésének sikere, hogy az önkormányzatok segíteni tudjanak, támogatást tudjanak adni azoknak, akiket ők ismernek a legjobban, akikhez ők vannak a legközelebb: a polgáraiknak és a helyi vállalkozásoknak.
Bár ma nem készültünk ekkora tömegre, de az látszott: Budapest készen áll… – írta Karácsony Gergely.

 

Karácsony korábban felidézte: hivatalba lépése után azonnal jelezte a kormánynak, hogy az előző városvezetés közbeszerzése alapján nem elég a beígért hatmilliárd forint kormányzati támogatás a Lánchíd és az Alagút felújítására, a főváros pedig a saját 17,3 milliárdos részénél többet nem tud költeni.

 

Amikor pedig világos lett, hogy a kormány több pénzt nem ad, azt kérték a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén, hogy a 6 milliárdos támogatást az Alagút felújításának elhagyásával költhessék csak a Lánchíd felújítására. Ezt a változatot azonban a kormány elutasítja.

 




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top