Eredményes volt a lázas toborzás: a hvg.hu-nak megküldött adatok szerint két hónap alatt 1187-en regisztráltak szerződéses katonának.
Orbán Viktor jelentette be még április végén, hogy közmunkával orvosolnák a munkanélküliséget, de a honvédséget is felemlegette, mint az állás nélkül maradtak menekülő útvonalát.
A múlt héten megkereste a hvg.hu a Honvédelmi Minisztériumot azzal, hogy mennyien éltek ezzel a lehetőséggel áprilisban és májusban. Válaszukban azt írták, hogy a tavalyihoz képest megduplázódott a számuk, áprilisban 530-an, májusban pedig már 657-en regisztráltak a toborzásokon.
Most a porfolio.hu a Euronews-ra hivatkozva azt írta, hogy több ezren jelentkeztek a sereghez, csak a legutóbbi héten 2500-an, tehát kétszer annyian egy hét alatt, mint ahányan áprilisban és májusban összesen. Talányos, hogy mi történhetett júniusban, amitől ilyen nagyot ugrott a kötelékbe vágyók száma. Ha nem történt tévedés, akkor az is állhat e mögött, hogy azoknak, akiket már márciusban elbocsátottak, most jár le a három hónapos álláskeresési járadékra jogosító időszak.
Mivel ez alatt semmilyen munkát nem találtak, jelentkeztek a seregbe.
Vagy egészen egyszerűen nyelvbotlás volt Durgó Tamás őrnagy részéről. Mindenesetre ismét megkereste a lap a Honvédelmi Minisztériumot, hogy valóban 2500-an gondolták úgy a múlt héten, hogy a honvédségnél folytatják pályafutásukat.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.