Pert nyert a magyar állammal szemben a Transparency International (TI) Magyarország az 1,4 milliárdos csalással vádolt Simonka Györggyel kapcsolatos egyik ügyben – tudta meg a korrupcióellenes szervezettől a 24.hu.
A jogerős ítélet arra kötelezi a Magyar Államkincstárt, tisztázza, mi lett a kormánypárti politikus zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelemmel foglalkozó cégének nyújtott tetemes állami támogatás sorsa. Az egykor Simonka és felesége irányítása alatt működő, mára felszámolás alatt álló Magyar Termés TÉSZ Kft.
több mint egymilliárd forint közpénzt kapott
a már megszűnt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH), amelynek az államkincstár a jogutóda.
A kormányzati kommunikáció szerint a pénzt az állam rögvest visszakövetelte, amint a cég felszámolás alá került, és igényét a kijelölt felszámolónak is bejelentette, csakhogy ennek nyilvános nyoma nem volt. A részleteket az államkincstár sem a 24.hu, sem a TI Magyarország közérdekű adatigénylésére nem tisztázta. A perben végül arra kötelezte a bíróság az államkincstárt, hogy adja ki a kért adatokat.
Eszerint az állam valóban több mint egymilliárd forint jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetését rendelte el a Magyar Termés TÉSZ Kft.-vel szemben, és a követelését a felszámolónak is bejelentette.
Csakhogy a hitelezői nyilvántartásba „határidőn túli” besorolással került az állam követelése. Magyarán
az állam kicsúszott a határidőből.
A Transparency szerint mindez azt jelenti, hogy ha volt is remény arra, hogy valamennyi pénz megtérüljön a követeléséből,
ezzel a hibával vélhetően elúszott.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.