Politika

Kálmán Olga csúnyán leoltotta a magyar sajtószabadságról hazudozó Gulyás Gergelyt

Pestibulvar.hu

Gulyás Gergely a mai kormányinfón az Index körül kialakult helyzettel kapcsolatban fogalmazott úgy, hogy





MAGYARORSZÁGON A SAJTÓSZABADSÁGOT A MÉDIATÖRVÉNY BIZTOSÍTJA, EZEN KÍVÜL A KORMÁNY “NEM AVATKOZHAT BELE MÉDIAÜGYEKBE”.

 

Azt is elmondta, hogy Nyugat-Európával ellentétben itthon szerinte “sokszínű a tájékoztatás”.

 

Kálmán Olga Facebookon reagált a kancelláriaminiszter szavaira. A DK politikusa úgy fogalmazott: a Gulyás által említett magyarországi tájékoztatás sokszínűsége

“A NARANCS ÖSSZES ÁRNYALATÁT JELENTI”.

 

“Széles a paletta: van a kicsit még éretlenebb fajta, és a skála széle a vérnarancs” – tette hozza Kálmán, majd azt mondta: igaza van Gulyásnak, a magyarországi tényleg nem a nyugat-európai modell, “lopott pénzből, haveroknak juttatott közpénzből propaganda-birodalmat üzemeltetni” sokkal inkább hasonlít az észak-koreaihoz.





“DE HA GULYÁS GERGELY ÉS FŐNÖKE, ORBÁN VIKTOR CSAK A CSICSKASAJTÓBÓL TÁJÉKOZÓDIK, AKKOR EZT ÚGY SEM ÉRTIK MEG”

– zárta bejegyzését a politikus.

Gulyás Gergely azt mondta ma, hogy a sajtószabadságot a médiatörvény biztosítja, ezen kívül a kormány nem avatkozhat…

Közzétette: Kálmán Olga Hivatalos oldala – 2020. június 25., csütörtök

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top