Politika

Folytatódik a kultúrterror: Kidobták a tankönyvekből a kortárs költők verseit

nyugatifeny.hu

Szakértők szerint ráadásul tele vannak szerkesztési és módszertani hibákkal.






Ezekre a tankönyvekre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy XXI. századiak” – nyilatkozta a Népszavának Romankovics András, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének elnöke az új Nemzeti alaptantervhez készült tankönyvekről.

 

Már az is furcsa, hogy noha az elsős tankönyvek tartalma szinte szóról szóra megegyezik a korábbiakkal, valamiért mégis új szerzők jegyzik.

 

A tankövesek azt sem értik, hogy az elsősöket írni, olvasni tanító kötetekből teljesen eltűntek az olyan kortárs költők gyermekversei, mint Varró DánielGryllus VilmosSzilágyi ÁkosTóth KrisztinaLackfi János.

 

Helyettük például Nemes Nagy Ágnes vagy Móra Ferenc költeményeivel ismerkedhetnek meg először a kisiskolások.






Ezek is nagyon szép versek – fogalmazott Romankovics András, “de akkor senki ne mondja ezekre a tankönyvekre, hogy modernek és XXI. századiak“. Elmondta azt is, hogy az elsősöknek szánt állami tankönyvek, munkafüzetek összesen

1324 oldalt tesznek ki, ennek legfeljebb a felére lenne szükség.

 

A Magyartanárok Egyesülete nevében Schiller Mariann azt mondta: szerinte a magyar nyelv- és irodalom tankönyvek tele vannak szerkesztési és módszertani hibákkal, nincsenek bennük friss, mai szerzők, idézetek, így

csak arra alkalmasak, hogy megfeleljenek a hazafiasabbra szabott alaptantervnek.

 

A kormányzat persze nem így látja. Vagy éppen pont így… Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint ugyanis a tankönyvekre „a jól használhatóság mellett a nemzeti elkötelezettség, a gyermekközpontúság és a XXI. századi modernitás egyaránt jellemző”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top