Politika

Kásler szerint a járvány elleni további sikeres védekezést segíti a nemzeti konzultáció

Illusztráció: MTI Fotó: Bruzák Noémi

A koronavírus-járvány veszélye nem szűnt meg, de Magyarország felkészült az újabb megbetegedésekre és a betegek ellátására – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.





Kásler Miklós hozzátette: folyamatosan érkeznek hírek a vírus újbóli megjelenéséről olyan helyekről, ahol már a járvány első hulláma véget ért, így elmondható, hogy “erősen hullámzik a megbetegedések száma a világban”.

 

Az, hogy Magyarország jól vészelte át a koronavírus-járvány első hullámát, a gyors és hatékony kormányzati beavatkozásnak, illetve a lakosság fegyelmezettségének, “példaértékű magatartásának” volt köszönhető – mondta a miniszter.

 

Kiemelte:

annak érdekében, hogy a járvány elleni védekezés még hatékonyabb lehessen, a kormány újabb nemzeti konzultációt indított, amelynek több kérdése is foglalkozik ezzel a témával.

 






Kásler Miklós sajtótájékoztatóján kitért arra is, hogy az egészségügyi ellátás június 15-étől teljes kapacitással működik, azzal a feltétellel, hogy a koronavírus-fertőzöttek ápolására korábban elkülönített ágyak 20 százalékát továbbra is e betegek ellátására kell fenntartani.

 

Hozzátette:

ugyanakkor ahhoz, hogy a járvány alatt elmaradt vizsgálatokat, beavatkozásokat “be lehessen hozni”, minimum két hónapra van szükség.

Az egészségügyi várólisták nem hosszabbak, mint március elején voltak

– jelentette ki a miniszter, megjegyezve: a járóbeteg-szakrendeléseknél eltörölt “ellátási időkorlát” is felgyorsítja az elmaradt beavatkozások elvégzését.

(MTI) | forrás 




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top