Politika

Pofátlan bejelentést tett Szijjártó – ebből semmi jó nem fog kisülni

Pestibulvar.hu

Moszkvában jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy megszületett a kereskedelmi megállapodás arról, hogy az idén október és jövő október között összesen 4,2 milliárd köbméter gázt vásárol Magyarország a Gazpromtól. Majd fokozva a hangulatot elmondta, hogy egy háromszor ötéves hosszútávú megállapodást szeretnének megkötni az orosz féllel, amelyből minden ötödik év végén ki lehet szállni. Mindez nem sok jót jelent, neküknk fogyasztóknak, valószínűleg folytatódni fog a rezsucsökkentésnek hazudott szabadrablás. Ugyanis,





TAVALY MEGFELEZŐDTEK A PIACI GÁZÁRAK, A LAKOSSÁGI DÍJAK PEDIG 2014 ÓTA NEM VÁLTOZTAK!

 

A KSH kimutatása szerint köbméterenként bruttó 101 forint körül fizetünk a gázért, miközben a piaci átlagár a 2018-as, hozzávetőleg 70 forintos szintről tavalyra körülbelül 60 forintra csökkent, ma pedig

A PIACI ÁRAK A 25-30 FORINTOT SÚROLJÁK, MIKÖZBEN MI MÉG MINDIG 101 FORINTOT FIZETÜNK!

 

Ezzel a trükkel akár 100 milliárdos nyereség is képződhet az állami tulajdonú Magyar Földgázkereskedő (MFGK) Zrt.-nél, aminek a sorsára aztán igen kevés kevés rálátásunk van. Gyorsan elszalad ez a pénz egy kis sport támogatásra, egy kis reklámra a NER közeli médiához, és máris bottal üthetjük a nyomát a befizetett pénzünknek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top