Krekó Péter megnyerte a pert, semmi nem volt igaz a rágalmakból.
A figyelo.hu kiadója megsértette Krekó Péter jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, amikor 2019. január elején megjelent
„Kinek dolgozik Krekó Péter?”
című cikkében valótlanul állította a felperesről, hogy brit titkosszolgálati pszichológiai hadviselési akcióban vesz részt – mondta ki a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében.
A pert még tavaly indító Krekó Pétert a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte.
Az alperes nemcsak a Figyelő portálja volt (amit akkor Schmidt Mária bizalmi embere, Lánczi Tamás főszerkesztett), mivel a G. Fodor Gábor által vezetett 888.hu és az Origo szintén lehozta a cikk állításait.
Így ezen oldalak kiadóját is elmarasztalta a bíróság.
A bíróság az alpereseket kötelezte arra, hogy az említett cikkek címe felett tegyék közzé a bírósági ítélet jogsértést megállapító rendelkezését, és tartsák ott minimum 30 napig vagy a cikk elérhetőségéig.
A bíróság ezenfelül az alpereseket sérelemdíj megfizetésére is kötelezte.
A Kreatív.hu médiaipari szaklap az ítéletből is idéz egy részletet:
„A bíróság felhívására az alperes képviselője úgy nyilatkozott, hogy nem tud nyilatkozatot tenni arra vonatkozóan, hogy az általa csatolt bizonyítékoknak mi a forrása.”
Nem ez volt az első elmarasztaló ítélet a Figyelő ellen: a bíróság szerint valótlanságokat állítottak az MTA egyik kutatójáról is, de elmarasztalták a lapot a „Soros-zsoldos” civilek listázása miatt is, illetve azt is elismerte a lap, hogy hazugsággal támadtak egy 19 éves ellenzéki diáklányt.
(Kreatív.hu / Index.hu nyomán
címlapfotó: Merész Márton)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.