Megemlékeznek Bálint gazdáról is.
Négy napon ülésezik az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők pénteken fogadhatják el a kormány 2021-es költségvetésről szóló javaslatát.
A házelnök napirendi javaslata alapján a közelmúltban 101. életévében elhunyt Bálint György volt képviselőre, kertészmérnökre való emlékezéssel kezdődik.
A napirend előtti felszólalásokat követően két órában hangozhatnak el azonnali kérdések, az interpellációkra egy óra, a kérdésekre pedig 30 perc áll rendelkezésre.
A képviselők ezt követően döntenek a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító javaslatokról. Erre a vírusjárvány nyomán kitört gazdasági válság miatt van szükség.
Az Országgyűlés alelnökévé választhatják a jobbikos Brenner Kolomant, aki az ellenzéki frakcióból kilépett Sneider Tamást válthatja a házvezetésben.
Szerdán és csütörtökön a pénteken elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseiről tárgyalnak.
A Ház pénteken huszonnégy javaslatról szavaz. A 2021-es költségvetés elfogadása mellett dönthetnek egyes egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról, az iskolaőrség bevezetéséről és a tizenharmadik havi nyugdíjjal kapcsolatos módosításokról is.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.