Politika

A magyarok most megmondták: ennyi pénz kell a tisztes megélhetéshez

hirhugo.hu

A magyarok relatív többsége szerint havi 250-350 ezer forintos nettó havi fizetés szükséges a tisztes megélhetéshez – derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból. A Budapesten élők többsége ennél többet, legalább 350 ezer forintot szeretne keresni.






 

A skála egyik végpontját az a két százalék jelenti, aki havi nettó 150 ezer forint alatti nettó fizetéssel is beérné, míg a másikon az a hét százalék található, amely félmillió forint feletti havi fixtől lenne boldog.

 

A kutatás keretében feltett kérdés, miszerint “Hogy látod, Neked mekkora nettó havi fizetés szükséges a tisztes megélhetéshez?” szándékosan volt pontatlan. Ez a fogalom gyakorlatilag mindenki számára mást jelent, még a tipizálás is nehéz.

A Napi.hu és a Pulzus korábbi kutatásából az is kiderült, hogy a magyarok többsége (80 százaléka) egyetért azzal, hogy az Orbán-kormány vezesse be az általános alapjövedelmet. Ezen belül 53 százalék szerint ezt a lehető leghamarabb meg kell lépni, míg további 27 százalék szerint ezt csak fokozatosan, az érintettek megkérdezésével lehet megtenni.

 

Az intézkedésre nemmel voksoló 20 százalékon belül az összes válaszadó 14 százaléka osztja azt a véleményt, hogy az alapjövedelem országos bevezetésére itthon azért nincs szükség, mert ilyen rendszer valójában még egy országban sem működik, így valószínűleg túl kockázatos volna elsőként ilyet lépni, míg 6 százalékuk úgy véli, hogy egy ilyen rendszer túl sokba kerülne az államnak.

 






A mostani kutatásból az is kiderül, hogy a férfiak szerint nagyobb összeg szükséges tisztességes megélhetéshez. Az erősebbik nem képviselőinek 8 százaléka voksolt ugyanis a félmillió feletti nettóra, a nők 6 százalékával szemben. A férfiak körében is a legnépszerűbb választás (40 százalék) a havi 250-350 ezer forintos nettó fizetés, a nők körében ez az arány 38 százalék. Amíg a férfiak körében a második leginkább támogatott válasz (28 százalék) a 350-500 ezer forint közötti nettó fizetés volt, addig a nők számára a második helyre a 150-250 ezer forint közötti havi nettó (31 százalék) került.

 

A napi.hu arra is felhívja a figyelmet, hogy nagyok a regionális különbségek: amíg Budapesten az átlagos nettó bér egy év alatt 7,7 százalékkal, 317 ezer forintra emelkedett, ez Szabolcs -Szatmár-Bereg megyében csak 176 ezer forint. Ráadásul továbbra sem publikálja a KSH, hogy mekkora a mediánbér (azaz az a fizetés, amelynél ugyanannyian keresnek többet és kevesebbet) Magyarországon.

 

A hivatal által havonta számolt és publikált átlagbérbe ugyanis nem számolják bele az összes dolgozó keresetét, csak azokét, akik öt fősnél nagyobb cégeknél dolgoznak teljes munkaidőben. Márpedig ez kevesebb, mint 2,9 millió főt jelent, miközben a KSH hónapról hónapra több mint 4,5 millió foglalkoztatottról tesz jelentést. A statisztikából tehát 1,6 millió dolgozó kimarad – ők jórészt a kevesebbet keresők. Ha pedig az ő fizetésüket is belevennék az átlagba, egyes számítások szerint harmadával, negyedével alacsonyabb összegek jönnének ki.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top