Politika

Botrány a parlamentben: olyan csúnyán beszóltak Orbánnak, hogy Kövér teljesen kiborult

Fotó: Béli Balázs - Alfahír

Letelt a három hét, újra kérdezhette Orbánt az ellenzék az azonnali kérdések órájában a parlamentben. Már rögtön az első felszólalás botrányba fulladt, amikor az első felszólaló, Jakab Péter durván nekiesett Orbánnak. Jakab azzal kezdte a felszólalását, hogy “Akar beszélni Sorosról?”. Majd azt vágta Orbán fejéhez, hogy Soros-fóbiája van, ezért beszél a kormány folyamatosan Soros-tervekről. Miközben a Jobbikot balra tolódással vádolja, a Fidesz “keleti diktátorok barátja

lett”.





“TALÁLJA MEG A NORMALITÁS ÚTJÁT, NEM TUDJUK MEGÁLLAPÍTANI, HOGY A MAGYAROKAT NÉZI HÜLYÉNEK, VAGY ÖN AZ?”

– folytatta Jakab. Kövér itt rászólt a képviselőre, hogy az Országgyűlésben van, nem egy kocsmában, úgyhogy viselkedjen ahhoz méltóan.

“AZ ILYEN FELSZÓLALÁSOKNAK MEGVAN AZ ÉRTELMÜK, A JOBBIK VEZETŐJE ESKÜT TETT SOROS GYÖRGYNEK, GRATULÁLOK”

– kezdte viszontválaszát Orbán. A kormányfő szerint Jakab nem érveket sorol fel, hanem kiabál és gyalázkodik, nem mond igazat, valótlan tényeket állít, azt is ráadásul rendkívül faragatlanul. “Próbáljon felnőni Apoonyihoz, Bajcsyhoz” – tanácsolta Orbán.

“MILYEN SÉRTŐDŐSEK A TOLVAJOK”

– reagált Jakab, ám többet már nem tudott mondani, mert Kövér megvonta tőle a szót.

“TUDOM, HOGY PROVOKÁCIÓKÉNT CSINÁLTA, AMIT CSINÁLT, EZ A DOLGOK RENDJE”

– fogalmazott Kövér, majd továbbadta a szót az MSZP-s Harangozó Tamásnak. Harangozó a Lánchídról kérdezte Orbánt, hogy miért nem ér meg a kormánynak 10 milliárdot a felújítása, miközben másra több tízmilliárd forintot is simán elköltenek. Orbán azzal válaszolt, hogy az Államkincstártól idézve elmondta, a Fővárosi Önkormányzat 2020. március 31-én 180 milliárd forintos állampapír-állománnyal rendelkezett. “A sorban következő önkormányzatnak kevesebb, mint 20 milliárdja van” – közölte Orbán.

 






Harangozó erre azzal felelt, hogy azt várta volna, hogy Orbán a 180 milliárd ellenére ad pénzt a Lánchídra.

“MI A FÉSZKES FENÉT CSINÁLT TARLÓS?”

– kérdezte Harangozó. A kormánynak és költségvetésnek be kellene szállnia a költségekbe, megérne annyit, mint “háromnapi mulatság”.

“A SZAKÉRTELEM HIÁNYZIK, NEM A PÉNZ, MEKKMESTEREKKEL NEHÉZ”

– gyalázkodott Orbán, majd megköszönte a kormánypárti képviselőknek, hogy azt a hatmilliárd forintot, amivel az állam támogatja a Lánchíd felújítását, megszavazták a fővárosnak.

 

Szabó Tímea az általunk is megírt hatalmas Mészáros-botrányról kérdezte Orbánt, vagyis arról, hogy igénybe vett-e a Mészáros-féle Hunguest Hotel gazdaságvédelmi támogatást, mielőtt kirúgott több száz embert. A járvány alatt csaknem félmillió ember veszítette el állását, vagy jelentősen csökkent a fizetésük. “Egyenes választ várok, hogy felvett-e Mészáros állami bértámogatást vagy nem” – mondta Szabó.

 

Orbán viszontválaszában megkerülte a kérdést, és azt mondta, azt állítani, hogy félmillió ember vesztette el a munkáját, “tudatlanságról és tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot”. Orbán szerint a járvány kitörése előtt 4,5 millió ember dolgozott, most 4,370 millió ember. Megismételte, amennyi munkahelyet a járvány elvesztett, annyit fognak teremteni.

“EGYSZER ADJON EGYENES VÁLASZT: FELVETT MÉSZÁROS BÉRTÁMOGATÁST VAGY NEM?”

– ütötte tovább a vasat Szabó, visszautasítva, hogy tudatlan lenne, hiszen ő a fizetés nélküli szabadságra küldötteket és a kevesebb pénzért dolgozókat is beleszámolta a félmillióba.






 

Orbán további sértegetéssel reagált, mint mondta,

“ISKOLÁZATLANSÁGRA UTAL KÖZBESZERZÉST TÁMOGATÁSSAL ÖSSZEKEVERNI.”

 

Orbán azt mondta, ő válaszolt volna Szabónak, ha “konkrét kérdést kap”. A Szabóék által benyújtott kérdés úgy szólt, “Mi folyik itt?”.

“HA SEGÍTETT VOLNA, HOGY MIRE KÍVÁNCSI, ADTAM VOLNA VÁLASZT”

– arcátlankodott Orbán.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top