Politika

Botrányt botrányra halmoz a DK-s polgármester – lassan el kellene gondolkodnia

Pestibulvar.hu

Az utóbbi napokban rájár a rúd Újbuda  DK-s polgármesterére, dr. László Imrére. Mindez azzal a vállalhatatlan mondattal kezdődött, amikor egy testületi ülésen kijelentette:





“36-BAN VAGY ’37-BEN A TIME MAGAZIN HITLERT AZ ÉV EMBERÉNEK VÁLASZTOTTA. MEGÉRDEMELTE? MEG.”

 

Majd kifejtette, hogy az addigi munkája Németország felemelkedését szolgálta. Természetesen a kijelentés óriási vihart és felháborodást keltett, amit csak tetézett azzal, hogy amikor bement a Heti TV-be magyarázni a bizonyítványát, akkor pedig összekeverte Nelson Mandelát Josef Mengele német SS-tiszttel, az auschwitzi haláltábor orvosával. Éppen azt ecsetelte, hogy a közterület-átnevezési vita eredetileg „arról szólt, Mengeléről lehet-e elnevezni utcát vagy teret”, mire a műsorvezető figyelmeztette, hogy egészen más valakiről volt szó. László Imre csak ezután helyesbített Mandelára, és elnézést kért a nyelvbotlásért, amit a két szerinte hasonló név okozott.

 

De Mandelával újra csak meggyűlt a baja, ugyanis most éppen a szélsőséges nézeteket valló Mi Hazánk mozgalom mondott neki köszönetet, hiszen

AZ Ő ELLENSZAVAZATÁVAL BUKOTT MEG A KARÁCSONY GERGELY KEZDEMÉNYEZÉSE,

-amit korábban Tarlós István is megtett, majd visszavonta- miszerint Nelson Mandela nevét viselje egy XI. kerületi park.






 

Köszönetet mond dr. László Imre újbudai polgármesternek a Mi Hazánk Mozgalom, hogy merész érvelésével és az ő egyetlen…

Közzétette: Novák Előd – 2020. június 28., vasárnap

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top