Politika

Ebből óriási balhé lesz! Brutális, minek tette ki a kormány a munkavállalókat!

Pestibulvar.hu

Népszava arról ír, hogy mintegy félszáz feldolgozóipari cégnél hosszabbították meg a veszélyhelyzet idején a munkaidőkeretet a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre hivatkozva. A kormány a korlátozások idején erre





MINDENFÉLE SZAKSZERVEZETI EGYEZTETÉS NÉLKÜL ADOTT LEHETŐSÉGET A MUNKÁLTATÓKNAK.

 

A cikk szerint a járvány miatti korlátozások idején kiesett munkaórákat így a megrendelések megszaporodása után akár úgy is ledolgoztathatják majd a munkaadók, hogy egy hónapban csupán egyetlen szabad vasárnapjuk lesz a dolgozóknak.

“A MUNKAIDŐ AKÁR NAPI 10-12 ÓRÁRA IS NŐHET, S MINDEZÉRT NEM JÁR MAJD TÚLÓRADÍJ”

– mondta László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

Ami még döbbenetesebb, hogy a kormány egy gumiszabály alapján ráadásul a továbbiakban is lehetőséget adna a munkaadóknak arra, hogy egyoldalúan 24 havi munkaidőkeretet rendeljenek el. Erre a Békés Megyei Kormányhivatal adhat engedélyt, amennyiben olyan új munkahelyteremtő beruházásról van szó, amelynek megvalósítása “nemzetgazdasági érdek”.

 






A kormány már korábban is próbálta módosítani a munkaidőkeret szabályozását – ez híresült el “rabszolgatörvény” néven -, a tiltakozások hatására a veszélyhelyzet előtti időkig alapesetben viszont legfeljebb csak 6 hónapos munkaidőkeretben volt erre lehetőség. Ahol ennél is hosszabb időre szerették volna kiterjeszteni, ott a helyi szakszervezettel kellett megállapodni.

 

A veszélyhelyzet alatt súlyosbodott a helyzet, számos helyen úgy hosszabbították meg a munkaidőkeretet a cégek, hogy arról előzetesen nem egyezettek a szakszervezetekkel. László Zoltán egészen megdöbbentőnek nevezte ezt a hozzáállást: mint mondta, amint lehetőséget kaptak rá, még a korábban tárgyalásokra kész partnernek mutatkozó munkáltatók is egyszerűen csak közölték az új feltételeket.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top