Politika

Orbán Viktor: Ha az egészségügyben jól végzik a dolgukat, nem lesz második hullám

168ora.hu

„A siker kulcsa bennünk van. Azt kell a magyaroknak megérteni, hogy ez egy szakaszgyőzelem. Nincs vakcina, tehát nem tudjuk magunkat beoltatni, hogy ne kapjuk el a fertőzést. Mivel az országot nem tudjuk kiszakítani Európából, és nem is akarjuk, ezért a környező országok hatással vannak ránk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban, a szokásos péntek reggeli interjúban.






 

„Sokan vagyunk, akik úgy érezzük, ha egy évben legalább egyszer nem megyünk tengerre, börtönben vagyunk” – mondta a miniszterelnök, de arra kérte a magyarokat, hogy ne külföldre menjenek nyaralni, hanem például a Balatonra.

„Őrizzük meg az óvatosságot. A kormány pedig ne nyaralgasson, hanem figyeljen, legalábbis még pár hétig

– tette hozzá rigorózusan.

 

Utóbb azt is mondta, hogy

ha az egészségügyben jól végzik a dolgukat, nem lesz második hullám.

 

Mindent egybevetve szerinte akár még erősebben is kikerülhetünk a járvány okozta válságból, mint amilyen helyzetben előtte voltunk.

 






A miniszterelnök megerősítette, hogy Szerbia kivételével nem nyitjuk meg a nem EU-s országok előtt a határainkat. Ezután Brüsszelről és a menekültekről beszélt, kitérve a 2015-ös röszkei eseményekre is. Most nemcsak a menekültekről, hanem „a migráció és a járványügy összefüggéséről kérdezünk a nemzeti konzultációban, de inkább az egészségügyről és a járványról”, tette hozzá.

 

„Azt gondolják a magyar emberek, nyugaton biztos jobban mennek a dolgok. De ha az ember, mint például én, benne van a dolgok sűrűjében”, látja, hogy például Szlovákia és Csehország pénzügyi helyzete rendezettebb, mint a nyugati államoké, hiába volt korábban kommunizmus ezekben az országokban. „A magyar emberek nagyon lassan realizálják, vagy nem igazán, hogy az egész közép-európai perspektíva megváltozott: pénzügyeink rendezettebbek, de egy baj van: szegényebbek vagyunk”, ezért aztán miért járjanak rosszul a V4-ek Brüsszel döntései miatt, amiért elvárják, hogy mi segítsük a bajba jutott déli államokat.

 

„Ne legyünk balekok. Áll is a bál Brüsszellel, késhegyre menő viták zajlanak Európában a gazdaság újraindításával kapcsolatban” – mondta Orbán, aki szerint

az elmúlt harminc év erkölcsi mélypontja volt az elhíresült MSZP-s álvideó.

 

A kormányfő szerint az ellenzék folyamatosan arról akarja meggyőzni az országot, hogy baj van a védekezéssel, pedig nincs. „Azt meg végképp nem értem, hogy kilopkodják a postaládákból a nemzeti konzultációs kérdőíveket” – mondta a miniszterelnök, aki szerint azonban a magyarok okos, felnőtt emberek, el tudják dönteni maguktól, ki akarják-e tölteni ezeket a kérdőíveket.

 






De persze

neki nem a baloldallal kell foglalkoznia, hanem a kormányzással.

 

Ha fair elbánást kapunk a most zajló vitákban, akkor együtt tudunk mozogni Németországgal, amely mostantól az Európai Unió soros elnöke, mondta Orbán, bár a tüzet és a vizet nehéz együttműködésre bírni, utalva arra, hogy például a migráció kérdésében nem ért egyet a két ország.

„Mi saját gyerekeket, magyar gyerekeket akarunk”,

a németek másképp gondolkodnak erről – jegyezte meg a miniszterelnök.

(Az Index nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top