Politika

Rátenné a kezét a kormány a felszámolt cégek vagyonára, az övék lenne az elővásárlási jog

168ora.hu

A kormány javaslata szerint az államnak, illetve a képviseletére kijelölt szervnek a felszámolások során elővásárlási joga lenne a cégek vagyonára – szúrta ki a csődtörvény tervezett módosításai közül a Népszava, erről már pénteken szavaznak a képviselők. Csak azokban az eljárásokban élne az „első vásárló” jogával, amelyet





a kormány előzőleg stratégailag kiemelt jelentőségűnek nyilvánított.

Az Országgyűlés plenáris ülése

Fotó: Koszticsák Szilárd


A parlamenti vitában az ellenzéki képviselők éltek a gyanúperrel, miszerint a kormány arra számít, hogy következő időszakban megszaporodnak a csőd- és felszámolási eljárások, különösen az önkormányzati közszolgáltató cégek körében. Vagyis szerintük

a kormány arra készül, hogy a források szűkítésével előbb csődbe vigye az önkormányzati szolgáltató cégeket, majd ha az ügy eljut a felszámolási eljárásig, akkor a vagyontárgyakat magához vegye.

 

A kormány azt tűzte ki célul, hogy a közfeladatok ellátásához szükséges, gazdaságilag működőképes vagyontárgyak egyben maradjanak – mondta a parlamenti vitában Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára. Azzal a céllal egyet lehet érni, hogy „ne hordják szét a vagyont”, de amikor a fizetésképtelenség okait keresik, megjelenik például a közműadó-fizetési kötelezettség – hívta fel a figyelmet Szakács László, szocialista képviselő.Budapesttel kapcsolatban azt is megemlítette, hogy ha a kormány nem adja meg a korábban biztosított támogatást a Budapesti Közlekedési Központnak, az szintén fizetésképtelenné válhat.






 

A kormány képviselője erre reagálva már azt mondta, hogy nincs a kormánynak hátsó szándéka. Cáfolta, hogy csődközeli helyzetbe akarnának vinni önkormányzati közműcégeket. Sőt azt hangsúlyozta, hogy a mostani törvénymódosítás más passzusaival épp a reorganizációt segítenék elő. Ennek ellenére a pénteki végszavazásra abban a formában kerül a javaslat, hogy

ha nincs csődegyezség, vagy sikertelen a reorganizáció és felszámolásba fordul az eljárás, akkor az önkormányzati, vagy más magántulajdonban lévő cég eszközeire az államnak elővásárlási joga lesz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top