Politika

Fontos információkat hallgat el a kormány – Továbbra sem adnak pontos felvilágosítást!

Pestibulvar.hu

Elképesztő titkolózás vette kezdetét a kormány koronavírus-járvány miatti lélegeztetőgép beszerzésével kapcsolatban. Eleinte még azt sem lehetett tudni, összesen hány darabot rendeltek, és, hogy abból hány darab érkezett már meg.






 

Most a Külügyminisztérium több részletet is elárult a beszerzéssel kapcsolatban, ám még így is sok lényeges információkat hallgatnak el.

 

hvg.hu közérdekű adatigénylésére a tárca elárulta, hogy

MÁRCIUS 11. ÉS JÚNIUS 17. KÖZÖTT ÖSSZESEN 10515 DARAB LÉLEGEZTETŐGÉP ÉRKEZETT AZ ORSZÁGBA, MELYEK ÁTLAGÁRA 56647 EURÓ, TEHÁT MINTEGY 19 MILLIÓ FORINT VOLT.

 

A Külügyminisztérium azt is nyilvánosságra hozta, hogy az elképesztő mennyiségű géparzenált, 22 különböző cégtől vásárolták, valamint azt is megosztották a lappal, hogy az üzembehelyezésre két céggel szerződtek le, összesen 7,5 milliárd forint értékben.

 






Az azonban továbbra is titok, hogy a megérkezett gépek közül, hány volt alkalmatlan a betegellátásra, mint ahogy azt sem árulja el a Külügyminisztérium, hogy milyen felszereltségűek illetve milyen típusúak a Kínából érkezett gépek.

 

A tárca azt sem kívánja megosztani, hogy mi alapján választotta ki azt a 22 céget, akiktől végül megrendelték a gépeket, illetve, hogy melyiktől mennyit rendeltek.

 

A külügy arra a kérdésre sem adott még választ, hogy a leszállított 10 ezer gépből, hányat kezdtek használni a magyar kórházakban, illetve, hány porosodik valami raktárban.

 

Egyelőre tehát még mindig rengeteg kérdés van, melyre választ kéne adnia a Külügyminisztériumnak, mint ahogy arra is, hogy miért rendelte túl magát a kormány ilyen brutálisan lélegeztetőgépből, elköltve ezzel több mint 300 milliárd forintot – közölte a 444.hu.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top