Politika

Épp csak meglátták a fényt az alagút végén, máris soron kívüli vizsgálatot kapott a DK a számvevőszéktől

168ora.hu

Mikor azt hittük, hogy megláttuk a fényt az alagút végén, soron kívül kaptunk egy újabb vizsgálatot az Állami Számvevőszéktől





– fogalmazott a Népszavának Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója. A számvevőszék májusban függesztette fel a pártnak járó állami támogatást, mondván pénzügyi kimutatásaik nem mutatnak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól. Az akkori döntésről a számvevőszék főtitkára azt mondta: amíg a párt helyre nem állítja a törvényes gazdálkodást, és ezt dokumentumokkal nem igazolja, ez így is marad.

 

A Népszava most azt írja, hogy

az ellenőrzési szabályzat miatt nem vizsgálták azt a körülményt, hogy a DK központi irodákában tárolt dokumentumok 2018-ban tűzvészben elégtek,

azonban a párt most benyújtott egy intézkedési tervet az ÁSZ felé, és ha ezt elfogadják, újra megkaphatják a zárolt 207 millió forintos évi támogatást.

 

Az Országgyűlés plenáris ülése

Fotó: Balogh Zoltán


Közben azonban a számvevőszék egy soron kívüli vizsgálatot is elrendelt, a 2019. évre vonatkozóan. A DK-tól bekérték egyebek mellett a könyvelési adatokat és szerződéseket. Sebián-Petrovszki a lapnak érthetőnek nevezte az ÁSZ logikáját, azt, hogy a tűzvész utáni időszakot kívánják vizsgálni,és azt mondta, át is adtak minden szükséges dokumentumot.






 

A pártnál már három eljárást folytat így az ÁSZ, mivel pártalapítványuk vizsgálata sem zárult még le, ennek dokumentumait szintén érintette a fentebb említett tűz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top