Politika

Milliárdokat vitt el az állami cég – A külügy szerint minden a terv szerint halad!

Szijjártó Péter kép // Daily express

Még csak nagyjából egy év telt el azóta, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette: “Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében,” azonban a tranzakció még a mai napig sem zárult le.






 

Népszava közlése szerint, hiába nem tudták elkezdeni a területre bejelentett fejlesztések,

AZ ERRE A CÉLRA LÉTREHOZOTT ÁLLAMI PROJEKTCÉG, NYELI A PÉNZT RENDESEN.

 

Tavaly a kormánynak sikerült beletolnia az Adria Port Zrt.-be 11,2 milliárd forintnyi eurót.

“A vállalkozás mérlegadataiból és Szijjártó Péter tavalyi sajtóközléseinek az összegzéséből úgy tűnik, hogy eddig legalább mintegy 88 millió eurót,

AZAZ MINTEGY 31 MILLIÁRD FORINTOT KÖLTÖTT EL A TENGERI VÁLLALKOZÁSRA A KÜLÜGY.”

 

A cég beszámolója szerint a pénzt többek közt ingatlanbérlésre és tanácsadásra költötték. A Külügyminisztérium megkeresésre az üggyel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy jelenleg “az érintett terület és koncessziós jog kapcsán a tulajdonszerzés véglegesítése van folyamatban.”






 

Arra azonban, hogy mikorra zárulhat le a tranzakció, és mikor kezdődhetnek el a valódi fejlesztések, nem adtak választ.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top