Politika

Most kiderülhet, amit a Fidesz el akart titkolni – Fontos dokumentumokat szerzett meg az MSZP!

Pestibulvar.hu

Közösségi oldalán jelentette be Tóth Bertalan, hogy az utóbbi pár napban, több levelet is kapott az MVM Zrt.-től. “Nem marketing leveleket, hanem az általam indított közérdekű adatigénylési eljárások nyomán – részben jogerős bírósági ítélet alapján, részben maguktól – kiadott dokumentumokat” – emelte ki az MSZP elnöke.





 

A megkapott dokumentumokban rengeteg a kitakarás, ami miatt tovább fog perelni Tóth, hogy az eltitkolni kívánt részleteket is megismerhessük. Arra azonban fény derült, “hogy amikor Orbán Viktor 2020. január 9-én arról beszélt a nemzetközi sajtótájékoztatóján, hogy a vételár még nem ismert, mert “nemzetközi becslő céget kértünk föl, az ő értékelését fogjuk majd alapul venni a számításainknál”, valójában ez a számítás már régen készen volt, és a 2019. december 23-án aláírt szerződésben fillérre pontosan szerepelt a 17,44 Mrd forintos vételár.

A TÖBB HAZUGSÁGRÓL, VAGY HOGY TÉNYLEGESEN MIBE KERÜLT AZ ÜGYLET, A KÉSŐBBIEKBEN FOGOK RÉSZLETESEBB TÁJÉKOZTATÁST ADNI”

– írja az MSZP elnöke, aki hozzáteszi: nem azért kezdett el foglalkozni a Mátrai Erőmű tulajdonos-váltásával, mert “ne lenne jobb dolga”, hanem azért, mert ez az ügylet szerinte tökéletesen megmutatja, “hogyan működik a fideszes rablógazdálkodás, hogyan működik a korrupciós rendszer, amelyet a miniszterelnök környezete űz”.

Tóth megjegyzi, hogy Mészáros Lőrinc “szerepe és feladata a Fidesz önkényuralmi rendszerében egyértelmű: neki pénzt kell gyűjtenie, olyan vállalkozásokba kell fognia, és fektetnie, amelyek pénzt termelnek. Ezért tűnhetett számára és a Fidesz számára jó üzletnek a Mátrai Erőmű megvásárlása. Azok után azonban, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltsége nem tudta nyereségesen üzemeltetni az erőművet, elkezdte felélni, illetve hazavinni az erőmű tartalékait.

AZONBAN A VESZTESÉG FINANSZÍROZÁSA NEM AZ Ő FELADATA, EZÉRT ORBÁN ÚGY DÖNTÖTT, HOGY MAJD AZ ADÓFIZETŐK FINANSZÍROZZÁK A VESZTESÉGET,

hiszen az adófizetők pénze erre is elég lehet, bajlódjon a veszteség finanszírozásával és az erőmű átalakításával az állam. Mészáros most új, pénztermelő befektetések után néz, nekünk pedig itt marad a teher. ”






 

Az MSZP elnöke bejegyzésében folytatást ígér, melyről mi is beszámolunk majd.

Bréking! Tisztul a Mátrai köd…Az utóbbi napokban több levelet is kaptam az MVM Zrt-től. Nem marketing leveleket,…

Közzétette: Dr. Tóth Bertalan – 2020. július 10., péntek

forrás

 




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top