Politika

Csapást mért a kormány a vendéglátósokra – nem volt elég amit a vírus okozott

Forrás: estiujsag.hu

Elfogadták Kósa Lajos azon javaslatát, mely szerint sem a sör, sem az üdítő vagy az ásványvíz értékesítésére nem köthetnének kizárólagos szerződést a nagy gyártók a forgalmazókkal. Ez első hallásra akár jó ötletnek is tűnhet, hiszen a nagyobb gyártók így nem tudják olyan könnyen letarolni a piacot. Azonban az árnyoldalakról senki sem beszél a kormányoldalon,





PEDIG A SZABÁLYOZÁS RENDESEN ODACSAP AZ EGYÉBKÉNT IS VÍRUS SÚJTOTTA VENDÉGLÁTÓSOKNAK.

 

Ugyanis a  törvénymódosítás lényege, hogy ezután nem lehet a nagy sörgyárakkal kizárólagossági szerződést kötni, csak akkor, ha a vendéglátóhelyen egy kisüzemi sörfőzde termékét is árulják csapolva, és ennek mennyisége eléri az eladott sör 20 százalékát. A probléma már itt kezdődik, mert ugyan ki fogja tudni garantálni, hogy egyébként az ismert márka mellett, a vendégek fognak-e

1200 FORINTÉRT VENNI EGY KORSÓ ISMERETLEN KÉZMŰVES SÖRT?

 






Ha pedig a feltételt nem tudják teljesíteni, akkor nincs kizárólagos szerződés, ami sok előnyt jelentett eddig a hely üzemeltetőjének. Ezek a szerződések ugyanis nem csak extra pénzzel járnak, de a pénzen kívül különböző márkázott eszközöket (napernyőket, tálcákat, poharakat, hűtőket) is kapnak a gyártóktól. Ha elesnek ezektől a lehetőségektől, akkor a drágább üzemeltetés

AZ ÁRAKBAN FOG VISSZAKÖSZÖNNI, AMIT MI, VENDÉGEK FOGUNK KIFIZETNI.

 

A szabályozás a nagy multikat nem nagyon fogja megrázni, Dreher, Heinekken, Borsodi ugyanannyi fog fogyni mint eddig, mert az emberek szeretik és elérhető áron vannak. Az viszont kétséges, hogy a kézműves sörök lecsengő divatja után, vajon több fog-e fogyni a kisebb sörfőzdék termékeiből.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top