Politika

A kormány kisrepülőkkel kötné össze a megyei jogú városokat

(Kiemelt képünk illusztráció.)

A külügy államtitkára arra kérte a városvezetőket, hogy készítsenek repülőtér-fejlesztési terveket.




 

A kormány szeretné, ha minden nagyobb város elérhető lenne legalább kisrepülőgéppel, ami Nyugat-Európában már mindennapos és összefüggésben van a beruházásösztönzéssel – mondta pénteken Székesfehérváron a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

 

Magyar Levente az MTI tudósítása szerint a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén arról beszélt, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopát a megyei jogú városok hálózata adja, ezért a fejlesztésükben szeretne a kormány szorosabban együttműködni a helyi vezetőkkel.

Az államtitkár azt kérte a városvezetőktől, hogy készítsenek repülőtér-fejlesztési terveket vagy a már létezőket adják át a minisztériumnak.

 

Trianon 100. évfordulóján azt is meg kell vizsgálni, hogy melyek azok a határon átnyúló közlekedési beruházások, projektek, amelyeket a következő években meg lehetne valósítani – tette hozzá az államtitkár.

 





Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt három hónapban a magyar nagyvárosok óriási segítséget kaptak a kormánytól a gazdaságfejlesztés és a gazdaságösztönzés területén. Hozzátette, hogy kétmillió ember él ezekben a városokban és a GDP több mint egyharmadát állítják elő.

 

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere azt mondta, hogy sokat segítettek a kormányzati vagy a kormányon keresztül érkező uniós támogatások, de az igazán fenntartható módja a gazdasági fejlődésnek, ha a helyi gazdaság tud folyamatosan növekedni, az adja az önkormányzatok jelentős bevételeit, amelyekkel a gazdaság környezetét, egy várost lehet fejleszteni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top