Politika

A végtelenbe és tovább: Szijjártó Péter szerint Magyarország a nemzetközi űripar fontos szereplőjévé válhat

168ora.hu

Az űripar az egyik leginkább perspektivikus iparággá vált az elmúlt években, és Magyarország sok olyan tapasztalatot szerzett, amelyek révén a nemzetközi űripar fontos szereplőjévé válhat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek.






 

A tárcavezető a francia űrügynökségnél tett látogatásáról beszámolva közölte: jelenleg is több magyar vállalat vesz részt nagy nemzetközi fejlesztési, technológiai projektekben.

Úgy vélte, Franciaország élen jár ebben az ágazatban, a NASA után a legnagyobb űrügynöksége ennek az országnak van. Ráadásul az európai űripar 40 százalékát Franciaország adja – tette hozzá.

 

Kiemelte: most egy olyan együttműködési megállapodást kötöttek a francia űrügynökséggel, amelynek eredményeként műhold-technológiai, űrtudományos és űrkutatási projekteket fognak közösen végrehajtani. Fiatal magyar szakemberek kapnak majd arra lehetőséget, hogy az itt zajló szakmai programokban részt vegyenek és így tovább bővíthessék a tudásukat – magyarázta.

 

A műholdak egy fontos berendezését, illetve szigetelését is magyar vállalatok szállíthatják le a franciáknak. Ez nagy elismerés, és világosan mutatja, hogy nem véletlenül tették az űripart az egyik kiemelt iparággá Magyarország jövőbeni gazdasági versenyképessége érdekében – fogalmazott.






 

2025-ig világos stratégiával rendelkeznek: szeretnék, ha akkor újra magyar kutató űrhajós mehetne dolgozni a Nemzetközi Űrállomásra. Ezzel kapcsolatban együttműködnek a világ egyik vezető űripari hatalmával, Oroszországgal, ugyanakkor az európai uniós országokat tömörítő űripari szövetség számára is felajánlották a leendő magyar űrhajós kutatási kapacitásait – emlékeztetett.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top