Politika

Lemondott az Orbánék nyomulásának ellenálló balatoni település teljes vezetése

Balassa Balázs, Szigliget polgármestere Fotó: Kovács Erika/Napló

Szerda reggel lemondott tisztségéről Balassa Balázs, Szigliget független polgármestere, aki 22 évig vezette a települést. Balassa mellett felállt az önkormányzat négy független tagból álló képviselő-testülete is.






 

Balassa azzal kommentálta a döntést, hogy

MÁR NEM TUDJA ASZERINT AZ ÉRTÉKREND SZERINT VÉGEZNI A MUNKÁJÁT, AMIBEN HISZ, ÉS AMIT KÉPVISELT AZ ELMÚLT 22 ÉVBEN.

 

hirbalaton.hu megkeresésére a volt polgármester a pontos okát nem volt hajlandó elárulni a döntésének, csak annyit mondott, hogy egyre nehezebben élte meg az “igazságtalan, rosszindulatú támadásokat”.

“RÁ KELLETT DÖBBENNEM ARRA, HOGY NAGYON MEGVÁLTOZOTT AZ A KÖZEG, AMI KÖRÜL VESZ BENNÜNKET, ÉS AMIÉRT KORÁBBAN IDŐT, ENERGIÁT NEM KÍMÉLVE SZERETTEM DOLGOZNI. VÉGSŐ DÖNTÉSEM MEGHATÁROZÓ OKÁT MÉG NEM SZERETNÉM NYILVÁNOSSÁGRA HOZNI”

– fogalmazott.






 

A lap cikkében azt írta, Szigliget működése azért volt példaértékű az elmúlt években, mert balatoni településként ellen tudott állni a befektetői nyomásoknak, és a beépítési láznak. Most ennek vethet véget Balassiék lemondása.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top