A kormányoldalhoz tartozó politikusok népszerűbbek az ellenzékieknél, “sőt az ellenzéki politikusok között egy olyan sincs, akit többen szeretnének fontos politikai pozícióban látni, mint ahányan elutasítják politikai szerepvállalásukat” – közölte a Nézőpont Intézet csütörtökön az MTI-vel legfrissebb – ezer ember megkérdezésével készült – közvélemény-kutatása eredményét ismertetve.
A közlemény szerint Orbán Viktor miniszterelnök elfogadottsága az elmúlt öt évben egyszer sem volt olyan magas, mint most. Jelenleg a lakosság 57 százaléka szeretné őt továbbra is fontos politikai pozícióban látni.
Hozzátették: nemcsak a miniszterelnök, de több kormánytag is “profitált politikailag” a koronavírus elleni hatékony fellépésből. 2019 decemberéhez képest Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert 14, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert 10, Varga Mihály pénzügyminisztert pedig 9 százalékponttal többen szeretnék fontos politikai pozícióban látni – ismertette a Nézőpont. A július 14-16. között végzett közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy “jelenleg nincs egyetlen olyan ellenzéki politikus sem, akit többen szeretnének vezető szerepbe juttatni, mint ahányan elutasítják őket”. A lakosság 36 százaléka ugyan fontos politikai pozícióban szeretné látni Karácsony Gergely főpolgármestert, amivel ő a legkedveltebb ellenzéki politikus, de minden második válaszadó ugyanakkor elutasítja őt – közölte a Nézőpont.
Az intézet szerint Fekete-Győr András ismertsége alacsony: 10-ből 4 ember tudja csupán, kiről van szó, “ráadásul elutasítottsága még az őt ismerők körében is kétszerese a támogatottságának”.
A Nézőpont felmérése alapján a lakosság továbbra is Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnökének politikai szerepvállalását utasítja el a leginkább. A válaszadók 78 százaléka nem szeretné őt fontos pozícióban látni a kutatás szerint.
Az Orbán Viktor munkájával elégedetlenek aránya jelenleg a szavazókorúak egyharmadát teszi ki – jelezték, arra is kitérve, hogy utoljára 2015 októberében volt ilyen alacsony ez a mutató.
A Nézőpont szerint az eredmények nem meglepőek az európai uniós tárgyalások és a koronavírus-járvány hatásai ellen hozott, “világviszonylatban is kifejezetten hatékonynak mondható intézkedések sikere láttán”. A járvánnyal kapcsolatos sikeres kormányzati védekezés ezzel párhuzamosan kényszerpályára állította az ellenzéki politikusokat, amelyről azóta sem tudnak letérni – állapította meg az intézet.
Mint hozzátették, a népszerűség szempontjából előny a kormánytagok számára, hogy a Fideszre szavazók egységesek, míg az ellenzéki közös listára szavazók “meglehetősen megosztottak” az ellenzéki politikusokat illetően.
Míg a Fideszre szavazók között kifejezetten alacsony a kormánytagok elutasítottsága (3-12 százalék), addig az ellenzékre szavazók az egyes ellenzéki politikusokat jóval szigorúbban ítélik meg, 15-62 százalékuk nem szeretné az egyes ellenzéki politikusokat fontos pozícióban látni – jegyezte meg az intézet.
A Nézőpont szerint ez rávilágít arra, hogy továbbra sem látni olyan ellenzéki politikust, aki miniszterelnök-jelöltként sikerrel vehetné fel a harcot a 2022-es országgyűlési választásokon Orbán Viktorral szemben. Másrészt pedig arra, hogy az ellenzéki közös lista több konfliktust is előhozhat a baloldalon, főként Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára népszerűtlensége miatt – olvasható az összegzésben. (MTI)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.