Politika

Kiderült: Pár hétig még a régi indexeseknek kell szerkeszteniük az oldalt

nyugatifeny.hu

Hiába kérték a felmentésüket a munkavégzés alól, a tulajdonos szerint ki kell tölteniük a felmondási idejüket.






Az Index.hu távozó szerkesztősége hétfőn egy közleményben tudatta, hogy a következő napokban/hetekben még ők készítik az oldalon megjelenő tartalmakat.

 

Ennek az az oka, hogy

“bár a felmondásukat benyújtó munkatársaik többsége kérte, hogy a munkáltató mentesítse őket a munkavégzés alól, ehhez a szerkesztőségi dolgozók jelentős részénél várhatóan nem járulnak hozzá.”

 

Vagyis a szerkesztőség egy részének a felmondási idő alatt még dolgoznia kell, így a lapban a legfontosabb aktuális híreket továbbra is nekik kell megírniuk.

„Emellett a következő hetekben, míg a jelenlegi munkatársainkkal készítjük az újságot, vezető anyagainkban felidézzük, melyek voltak az elmúlt több mint két évtized legjelentősebb, legnagyobb súlyú vagy nekünk legfontosabb anyagai”






– teszik hozzá.

 

Ugyanakkor a tulajdonosok nagy erőkkel dolgoznak egy új szerkesztőség felállításán az Index.hu domain alatt, amihez már meg is kezdték a lehetséges dolgozók toborzását.

 

(Index) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top