Politika

Nincs vége: A 24.hu tulajdonosa szerint ő lesz a Fidesz következő célpontja

nyugatifeny.hu

Vérszemet kapott a Fidesz-maffia.






Az egyebek mellett a 24.hu hírportált is kiadó Centrál Médiacsoport tulajdonosa, Varga Zoltán adott interjút a brüsszeli Politicónak.

 

Ebben arról beszélt, az Index kivégzése után most ő és a Centrál Médiacsoport került a kormány célkeresztjébe.

 






Ez többek között az ellene indított lejárató kampányban is megnyilvánul: Vargáról olyan cikkek jelentek meg a fideszes propagandamédiában, miszerint rosszul fizeti az alkalmazottait és adót csal.

„Beleavatkoznak a magánéletembe, hazugságokat terjesztenek rólam napi szinten. Megpróbálnak sarokba szorítani, elkedvetleníteni a nekem dolgozókat és rávenni őket arra, hogy otthagyják a lapot.”

– fogalmaz Varga, aki szerint az Indexhex hasonló független médiumokra (mint amilyen a 24.hu is) a kormány akadályként tekint.

 

Varga Zoltán, a Centrál Médiacsoport tulajdonosa

Centrál Médiacsoport kiadványai együttesen 7,5 millió embert érnek el, ami Varga szerint komoly fejfájást okoz a kormánynak, „ez egy félelmetes szám a számukra”.

 

Kitért arra is, hogy bár a kormánynak rengeteg felülete, TV-je, rádiója, lapja van, azokon csak a „hülye propagandájukat terjesztik”.






 

Az Index jövőjéről a cégvezető azt mondta, szerinte kezdetben kevés változás lesz, még kritikus cikkek megjelenésére is lehet számítani, azonban a választások közeledtével „csak a kormány által utasításba adott mondatokat közli majd”.

 

Varga Zoltán teljesen bizonyos abban, hogy a történtek az Index függetlenségének végleges megszűntét jelentik, és ugyan marad még így is független média Magyarországon, az már sokkal kisebb lesz az eddiginél.

(Politico / Media1.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top