Politika

Semmelweis Egyetem rektora: Még egyszer nem lehet úgy bezárni az országot, mint a koronavírus első hulláma idején

168ora.hu

A Semmelweis Egyetem rektora szinte biztos benne, hogy a koronavírus-fertőzésnek lesz második hulláma Magyarországon. Erről Merkely Béla beszélt az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában beszélt. Ezzel együtt szerinte még egyszer nem lehet úgy lezárni az országot, mint az első hullám időszakában.






 

Merkely Béla elmondta: akkor beszélhetünk fertőzési hullámról, ha a vírus reprodukciós rátája tartósan nagyobb 1-nél, vagyis ha egy megfertőzött legalább 1 vagy annál több új beteget generál.

 

Merkely szerint a vírusnak nem jó a nyári nagy meleg, de hangsúlyozta: nincs ellentmondás eközött és az Öböl-menti országok nyári, riasztó mutatói között, hiszen itt a forróság elől zárt térbe, légkondicionált épületekbe menekülnek az emberek, ezekben a terekben pedig nyáron is terjed a vírus, ott viszont, ahol kontinentális nyár van, és az emberek sok időt töltenek a szabadban, valóban visszaszorult a fertőzés.

Merkely Béla szerint Magyarországon még a vírus elterjedésének korai szakaszában idején bevezették a korlátozásokat, amikor nagyon kevés fertőzött volt. Mint mondta: valamivel később, amikor külföldről sokan hazatértek Magyarországra, a fertőzések száma megemelkedett, de összességében végig alacsonyan maradt.

 

Ami az első hazai hullámot illeti, Magyarországon a közösségi térben és magánháztartásokban nagyon alacsony volt a vírus aktivitása – hangsúlyozta Merkely Béla. Mint elmondta: a 14 év fölötti magánháztartásokban élők közül 56000 fertőzött volt a négy orvosi egyetem és a KSH reprezentatív mérése szerint – a mérés befejeződésekor az igazölt fertőzöttek száma 2800 volt.

 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ami a halálozási mutatókat illeti, a 65 év fölöttek körében 1-2 százalékos volt a halálozási mutató, 65 alatt viszont bőven 1 százalék alatt volt A becsült megbetegedések számához képest.

A rektor hangsúlyozta: ha nem hozzák meg időben a korlátozásokat, sokkalta súlyosabb járvány lett volna Magyarországon.

 

Elmondása szerint több tényező is befolyásolja a második hullám időpontját, amit még nem lehet pontosan meghatározni. Ha lehűl a levegő, a gyerekek iskolába mennek, a szülők zárt térben dolgoznak, az felgyorsíthatja a fertőzés terjedését.

Ugyanakkor a rektor hangsúlyozta: az országot nem lehet még egyszer úgy lezárni, mint tavasszal. Az idővel futunk versenyt, hiszen még nincs kész a vakcina, a nyájummunitástól még nagyon messze vagyunk.

 






A hőmérséklet és a fertőzés közötti összefüggést mutatja a húsüzemekben tapasztalható fertőzések, ahol egyetlen szuperfertőző is tömeges fertőzést idézhet elő. Ami a szuperfertőzőket illeti: Merkely Béla elmondta, hogy nagyjából minden 10 fertőző között 1 szuperfertőző van, aki átlagosan 20 további embert fertőz meg. Hozzátette: az újonnan megfertőzöttek 80 százalékáért szuperfertőzők felelnek.

 

Merkely Béla szerint tehát lesz második hullám, de nem tudni mikor, mert nem tudni például hogyan változik az időjárás, de a fejlemények nagyban függenek attól is, hogy mennyire fogadja el és tartja be a lakosság a vírus terjedésének lelassítása érdekében hozott intézkedéseket, amelyekkel késleltethető lehet a második hullám akár addig is, amíg a vakcina nem érkezik meg.

Hangsúlyozta: a maszkhasználat fontos azért, hogy ne fertőzzünk és ne fertőződjünk meg.

 

Ami az iskolakezdéssel kapcsolatos fejleményeket illeti, Merkely Béla szerint jó lenne, ha lenne iskola és mindenképpen legyen egyetem. Ezzel együtt valószínűleg figyelni kell arra, hogy bizonyos létszám, azaz 100 vagy 200 fő fölött ne legyenek előadások, és ezekben az intézményekben fontos lesz a maszkhasználat és a kézmosás komolyan vétele.

 

Merkely Béla elmondta: nem tenné kötelezővé a vakcina beadását, bár megjegyezte: a 65 év fölöttiek és az orvosok esetében érdemes elgondolkodni hogy erősen ajánlott legyen a vakcina. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a gyerekek körében itthon nem volt súlyos koronavírus-eset.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top