Politika

Visszavonhatják a nőgyógyász kitüntetését, akit korábban elítéltek, mert pénzt kért az életmentő műtétekért

Ovádi Péter fideszes országgyűlési képviselő (jobbról) gratulál dr. Udvary Jánosnak. - Forrás: Facebook

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma etikai okokból elfogadhatatlannak tartja, hogy az orvos dicséretet kapott.





Az ATV Híradójának a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója azt írta, Udvary Jánost hiányos adatok alapján terjesztették fel dicséretre.

 

Most az ATV Híradójának a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója azt írta: “az orvos esetében az orvosigazgatói dicséret hiányos adatok alapján került felterjesztésre, illetve elfogadásra“.

Ennek megfelelően a díj adományozóját, intézményünk orvosigazgatóját írásbeli figyelmeztetésben részesítettem és felhívtam figyelmét az adományozások előkészítésének fontosságára, hogy a hasonló esetek elkerülhetők legyenek. Orvosigazgató urat továbbiakban utasítottam, hogy etikai okokból mérlegelje a dicséret visszavonásának lehetőségét” – írta Lippai Norbert főigazgató.






 

Az EMMI az ATV Híradó kérdésére azt írta, etikai okokból elfogadhatatlannak tartják, hogy a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház orvosigazgatója a Semmelweis-nap alkalmából dicséretben részesítette a főorvost.

Az EMMI egyetért a kórház főigazgatójával, aki a dicséret visszavonását kezdeményezte” – közölték. (atv.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top