Politika

Hiteltelen támadásba lendült a kihullott képviselő

Pestibulvar.hu

Szanyi Tibor megalakítván az új pártját, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalomat, rögtön annak miniszterelnök-jelöltje is lett, célként pedig 2022-ben a parlamenti mandátumok tizenöt százalékát szeretné megszerezni. Nincs is ezzel baj, ha valaki alakít egy új pártot és vannak ambíciói. Ami viszont igencsak furcsa, hogy Orbán leváltására készülve, a





MAGYAR HÍRLAP HASÁBJAIN OSTOROZZA VALAMIKORI PÁRTJÁT!

 

Szanyinak országgyűlési, majd EP képviselőként lett volna alkalma eleget, hogy pártjának irányvonalát terelje, ám minden kritika és új, radikális baloldali ötlet csak akkor jutott eszébe, amikor kihullott az EP parlamentből, mindezért pártját téve felelőssé.

 

Szanyi azzal vádolja az interjúban Tóth Bertalan MSZP elnököt, hogy bár a pártszervezetek kilencven százaléka őt támogatta, de a pártelnök megpuccsolta úgy, hogy magát tette a lista élére. Csak az a kérdés merül fel bennünk, hogy

MIKÉNT LEHET EGY 90 SZÁZALÉKOS TÁMOGATÁST MEGPUCCSOLNI?

 

Szanyinak néhány mondatával akár egyet is érthetünk, a szociális válsággal, vagy éppen a multinacionális tőke megadóztatásával kapcsolatban. Azonban NEM itt, ebben a propagandatermékben, és NEM a volt pártjának a pocskondiázásának közepette kellene ezt tennie,

MERT ÍGY TELJESEN HITELTELEN!

 






Ennek az interjúnak csak egyetlen célja volt, hogy az MSZP-t gyengítse, és ez pedig egyedül Orbán Viktornak és a Fidesznek az érdeke. Szanyinak csak annyit javasolunk, hogy nézzen körül, van más is az MSZP-ben, aki vele együtt államtitkár volt, de nem kezdett el pattogni, amikor megszűnt a pozíciója, hanem dolgozott tovább, de sorolhatnánk volt minisztereket, pártelnököket, akik méltósággal tudták viselni, hogy más pozícióban, másképp van rájuk szükség.

 

Szanyinak ez most nem sikerült.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top