Politika

Meghátrált a kormány – Teljesen elvetették a nagy felháborodást keltett ötletet!

Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI/MTVA

Gulyás Gergely jelentette be a csütörtöki kormányinfón, hogy a kormány teljesen elengedte a Hajógyári-szigetre tervezett beruházásokat, így az árvízvédelmi gátépítést, és az egyéb más beruházásokat is, ezzel pedig megmenekült nagyjából 1000 fa, melyeket ki akartak vágni!





A KORMÁNY KORÁBBI TERVE, EGY FAKIVÁGÁSOKKAL JÁRÓ HATALMAS BERUHÁZÁST LETT VOLNA A SZIGETEN, MELLYEL SZERINTÜK, SOKKAL SZEBB ÉS RENDEZETTEBB LETT VOLNA A TERÜLET.

 

A sziget Árpád hídhoz közel eső része, ahol az egykori hajógyár épületei, valamint az ókori római helytartói palota romjai találhatóak, állami tulajdonban vannak, míg a nagyobbik része, az északi, parkos-játszóteres terület, a fővárosé és a III. kerületé.
A kormány terve az volt, hogy a hajógyári épületeket közösségi térré alakítják, a romokat feltárják és szabadtéri múzeumot hoznak létre, illetve a Duna főágának partja mentén pedig egy új kajak-kenu központot építenek.

A TERV RÉSZE VOLT, HOGY A SZIGETET, AMI TELJES EGÉSZÉBEN HULLÁMTÉR, ÉS AMIT CSAK A LEGNAGYOBB ÁRVIZEK KÉPESEK ELÖNTENI, ÁRVÍZVÉDELMI GÁTTAL LÁTJÁK EL

– közölte a 444.hu.

A tervezet elleni tiltakozást végül az váltotta ki, hogy nemcsak a megvédendő északi részen található épületeket zárták volna körbe gáttal, hanem az egész szigetet, így olyan részeket is, ahol semmilyen létesítmény és megvédendő ingatlan nem található.

 

Ezzel a tervezettel pedig a partmenti erdő jelentős részét ki kellett volna vágni, illetve a természetes partszakaszt kőszórással alakították volna át.
Az ötlet ellen a környezetvédők mellett tiltakozott az ellenzéki vezetésű Főváros és Óbuda önkormányzata, de még a III. kerület korábbi fideszes polgármestere is!

A TÖBB HÓNAPOS KÜZDELEM VÉGÜL MEGHOZTA A VÁRT EREDMÉNYT: A KORMÁNY ELVETETTE AZ ÖTLETET, HOGY GÁTTAL ZÁRJÁK KÖRBE A SZIGETET!

 

Ezzel a döntéssel azonban a kormány a többi tervezett épületeket sem húzza fel. Gulyás Gergely kiemelte, a kajak-kenu-központ Hajógyári-szigeten történő felépítését ugyan elvetették, de lehetséges helyszínnek a Velencei tavat említette.






 

A kormány döntése azért is meglepő, mert a tiltakozások nem a kajak-kenu központra vagy a szabadtéri múzeumra irányultak, hanem egyedül a fakivágásokkal járó árvízvédelmi gát ellen. Ráadásul a sziget átalakítására irányuló tervek között olyan is szerepelt, ami nem az egészet vette volna körbe gáttal, hanem csak a déli részt, ahol ezek a létesítmények helyezkednek el.

VÉGÜL ÍGY, HOGY NEM LEHET AZ EGÉSZ SZIGETET FELTÚRNI ÉS ÁTALAKÍTANI, A KORMÁNY INKÁBB LETETT AZ EGÉSZ TERVRŐL.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top